A fehér obeliszk titka

2017. február 26., 18:11, 841. szám

A munkácsi vasúti felüljáróról – ha Huszt felé utazunk – jól belátni a valamikori zsidó temetőbe, egykor csodálatosan gazdag sírkert volt. A hatvanas években született a döntés a megszüntetéséről. Helyére egy gyárat terveztek. A rombolás sikerült, de a gyár csak terv maradt, a kommunista rendszer végelgyengülésben kiszenvedett.

Ma a letisztított területen munka folyik, emberek megpróbálják a lehetetlent, visszaállítani a temetőt, vagy legalábbis megőrizni emlékét. Középen egy új közös emlékmű, aztán hosszú sorokban kocka alakú sok-sok betontömb, gondolom, nevekkel, érdekes látvány, de nekem, aki még láttam az igazit, nagyon szomorú. Ahányszor arra utazom, mindig elismeréssel gondolok azokra a Munkácsról elkerült családokra, emberekre, akik pénzt, fáradságot nem kímélve dolgoznak azon, hogy elődeik nyughelye ne legyen jelöletlen.

A nagyszőlősi zsidó temető jobban járt, megmenekült a rombolástól, pedig helyére épületeket tervezett a hatalom. Már a hatvanas években nem volt szabad használni, egy ideig elnéztek egy-egy szabálytalan temetést, na nem ingyen.

Aztán a járási pártbizottság döntött – különben minden ott dőlt el, a tanácsok, a polgármesterek csak végrehajtották a párthatározatokat. Így aztán a döntés szerint, ha nem akarnak a zsidók a közösbe temetkezni, kijelöltek számukra egy új temetőt a vasút mellett. A közösség akkori vezetője, Herman is beletörődött, nemcsak a nyomás miatt, ami rá nehezedett, végül is a hulladék­begyűjtő cég igazgatója volt, hanem mert egy vallásos öreg ember volt halálán, és az új temetőt a hagyomány szerint szent életű emberrel szokás megnyitni.

Az ember tervez, a gondviselés pedig dönt: egy fiatal ember halt meg, titkos alakulatnál szolgált a szovjet hadseregben, idő előtt leszerelték, sugárfertőzést kapott. Semmi lehetőség nem volt a régi temetőbe vinni. Még aznap délután, naplemente előtt elhantolták az új temetőben. Már maga az, hogy a halál napján történt a temetés, sok pénzbe került. Abban az időben mindenkinek kommunista temetés járt, vörös plüssel bevont teherautón, nyitott koporsóban, fúvós zenekarral. Az új zsidó temetőben a friss sír mellett felállítottak egy sátrat, és ott éjjel-nappal tartózkodott valaki, míg az öreg, vallásos zsidó meg nem halt. Ma már az új temetőben is több tucat sír van.

Nagyszőlősön a katolikus, református és a görögkatolikus temetők a rendszerváltás után kerültek veszélybe, de a KMKSZ városi szervezete kemény kiállásának köszönhetően megúszták az áthelyezést, így most már egybenyitva szolgálják a várost. A köztemető a város északi részén, sajnos, áldozatául esett a rombolásnak, ide általában a felekezet nélkülieket temették vagy az idegeneket, ott is volt egy pár érdekes síremlék, ráépítettek egy gyárat.

Egy munkatársam temetése kapcsán jutottam el a sző­lős­vég­ardói temetőbe. A ma már teljesen ruszin falu valamikor magyar többségű volt, olyannyira, hogy a nagyszőlősi református egyház leányegyháza volt a szőlősvégardói református egyháznak, templomát a tizenhatodik században építették és a múlt század ötvenes éveiben rombolták le. A temetőt száz méterrel távolabb telepítették, a régi helyén libalegelő van, korhadt fejfacsonkok állnak ki a földből és a Horti család ledöntött sírkövei hevernek szanaszéjjel. Itt volt a Hortiak ősi fészke, a kormányzó nagyapja vásárolt birtokot Kenderesen. Ami még nagyon érdekes az ardai temetőben, a cigány vajdák sírja fölé emelt kovácsolt vas baldachin, a felírásokból, a díszítésekből, a vajdák nevéből kiolvasható a valamikori magyar és kálvinista hatás. Szomorúan elkeseredve olvasunk arról, hogy Kolozsvárott a házsongárdi temetőből egyre-másra tűnnek el a magyar múlt emlékei, sajnos, ez tudatos rombolás, a nacionalizmus semmisíti meg történelmi nagyjaink síremlékeit. Ez is egy ideológia, mint ahogy a kommunista hatalom is el akarta pusztítani a régi világot, és a romjain felépíteni az újat.

Sajnos, a tudatos rombolás mellett a közöny és a tudatlanság is végzi a maga pusztító munkáját, nemcsak Romániában vagy Kárpátalján, hanem Magyarországon is.

Nagyszőlős szülötte, dr. Ha­ga­ra Viktor, Egán Ede sógora tudós ember, a kerület parlamenti képviselője, majd Bereg vármegye főispánja volt, öt nyelven beszélt, az interparlamentáris unió egyik alapítója 1923-ban halt meg. Budapesten a Farkasréti temetőben temették el. Síremléke már nincs meg. Likvidálták, közel nyolcszáz neves ember, köztük huszonöt akadémikus, tizenöt miniszter és kilenc 1848-as honvédtiszt sírhelyét semmisítették meg. Különösen fájó, hogy a honvédtisztek sírkövei 1995 után tűntek el. Nem járt jobban az Ungváron is élt Csontváry Kosztka Tivadar sem, őt 1919. június 28-án temették el az óbudai temetőbe, a parcella 30 éves bérlete lejárt, csontjait egy közös sírba hantolták el a temető sarkában. A szemérmes utókor Csontváry-emlékszobrot állított fel a Kerepesi temetőben. Az alkotás szerepel a védett sírok listáján, sírfeliratnak ajánlanám a következőket: „A művész nem itt nyugszik, éhen halt, és Óbudán helyeztük örök nyugalomra, de a sírhely kellett másnak, aki tudott fizetni, így aztán kidobtuk csontjait, ma már csodáljuk százmilliókat érő festményeit, és nagyon büszkék vagyunk rá. A hálás utókor.”

Dühítő, hogy milyen mostohán bánunk közelmúltunk emlékeivel: egyesek gondolkozás nélkül dobálják ki a régi kereszteket, fejfákat, és telepítik a márványerdőket, nem gondolva arra, hogy rövid idő múlva valaki majd azokat is kihajigálja. A temető múltunk egy fontos része, sokkal több megbecsülést és odafigyelést érdemelne.

Érdekességekkel is találkozunk a fennmaradt síremlékek között. A nagyszőlősi temetőben van egy, az átlagosnál jóval magasabb, írnám, hogy síremlék, de nem az, inkább obeliszk. A kovácsolt vas kerítés is négyszögben vette körül, míg el nem lopták. Érdekes a felirat is rajta az egyik oldalon: „ABFRA. Merényi János, Munkács város polgármestere felejthetetlen jó férjemnek áldott kegyelettel meghalt 1890 febr hó 7” Az obeliszk másik oldalán csak ennyi: „Nagy Emma 1840–1913.” Semmi több. A furcsa obeliszk és a felirat is rendhagyó, de az igazi talány az, hogy tudjuk – mégpedig Lajos Mihálynak a Kárpátaljában megjelent írásából –, hogy Merényi János, Munkács város polgármestere a munkácsi római katolikus templom alagsorában alussza örök álmát felesége, Nagy Piroska, a segélyező nőegylet elnökének társaságában.

A talányt érdekes lenne megfejteni, egyelőre annyit sejtünk, hogy Nagy Emma és Nagy Piroska komoly szerepet játszott Merényi polgármester életében.

M.S.