Kiberbűnözés: „öngyilkos csoportok” a közösségi oldalakon

2017. február 27., 17:13 , 842. szám

A kijevi rendőrség leleplezett és előállított két orvostanhallgatót, akik a közösségi oldalakon szerveződő úgynevezett „öngyilkos csoportok” kurátorai voltak. Az esetről hétfőn beszámoló UNIAN hírügynökség úgy tudja, a két fiatalembert kihallgatásukat követően szabadon bocsátották.

A rendőrség kiberbűnözés elleni főosztálya az egyetemisták letartóztatását megerősítette, részleteket azonban nem közöltek az esetről.

„Házkutatást tartottak náluk, berendezéseket foglaltak le. Tanúvallomások erősítik meg, hogy ilyen csoportok kurátorai voltak. A gyanúsítottak azonban azt állítják, hogy senkit sem kergettek halálba, mindössze azt akarták kipróbálni, képesek-e pszichológiai befolyást gyakorolni a gyerekekre az interneten keresztül” – közölte Szerhij Demegyuk, a rendőrség illetékes főosztályának vezetője.

A leleplezett kurátorokat a hatóságok kihallgatásuk után szabadon bocsátották. A kiberrendőrségnél azt mondják, a kihallgatottak bűnügyi felelősségre vonásához szükség volna az érintett gyerekek szüleinek tanúvallomására.

Sokan azonban megtagadják a vallomástételt az ügyben – nem szeretnék, ha nyilvánosságra kerülne az eset és tudomást szereznének a gyerekeik tetteiről – írja az UNIAN. Ezenkívül e csoportok számos tagja nem ukrajnai illetőségű – teszi hozzá a hírügynökség.

Múlt pénteken Szerhij Knyazev, a nemzeti rendőrség vezetője szintén közölte, hogy az üggyel kapcsolatban előállítottak két személyt.

„Azt vallották, hogy az emberek tudatával kísérleteztek” – mondta el a rendőrségi vezető.

Közölte azt is, hogy folytatódnak „a Kék bálnák és a Rózsaszín tündérek csoportok adminisztrátorainak kézre kerítésére és kihallgatására irányuló intézkedések”.

A Knyazevet idéző RBK–Ukrajina emlékeztet, hogy a hatóságok tájékoztatása szerint Ukrajnában mintegy 13 ezer általános és középiskolás gyerek regisztrált különböző csoportokban a közösségi oldalakon, amelyekben öngyilkossággal kapcsolatos gondolatokat ébresztenek bennük.

Az MTI ezt megelőzően arról adott hírt, hogy az ukrán rendőrség korábban tájékoztatta a szülőket arról, miként működnek a gyerekeket az öngyilkosság felé terelő közösségek, hogyan győződhetnek meg róla, csatlakozott-e gyermekük ezen csoportok valamelyikéhez, hol jelenthetik az ilyen eseteket, s miként óvhatják meg gyermekeiket az efféle befolyásolástól.

A kiberrendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy szakképzett pszichológusok dolgoznak az efféle oldalakon, amelyeknek általában repülő bálnák a szimbólumai. Az ilyen közösségeknek ugyanis a bálna a szabadság jelképe, másrészt a tengeri emlősök gyakran követnek el „öngyilkosságot” azzal, hogy a tudomány mai állása alapján érthetetlen okból időnként szándékosan partra vetik magukat.

A közlemény szerint a weboldalra bejelentkező tiniket előbb kérdésekkel tesztelik, hogy kiderítsék, valóban vannak-e öngyilkossági hajlamaik. Azután számos feladatot adnak nekik, amelyek mindegyikével valamilyen kárt kell tenniük magukban vagy fájdalmat okozniuk maguknak.

A végső szakaszban, amikor megbizonyosodtak arról, hogy a gyerek készen áll az öngyilkosságra, egy személyes, zenei aláfestésű magánüzenetet küldenek neki. Ebben felsorolják minden problémáját, amit korábban feltárt előttük, majd közlik a tinivel, hogy mindezekre egyetlen megoldás van: az öngyilkosság. Arról viszont nem szólnak a hírek, hogy az említett internetes oldalak működtetőit mi készteti a fiatalok halálba taszítására.

Az ukrán kiberrendőrség – amellett, hogy lehetőség szerint ellenőrizzék, milyen oldalakat látogat gyermekük –, elsősorban arra figyelmeztette a szülőket: ellenőrizzék, nincsenek e vágások, gyanús sebhelyek csemetéjük kezén. Ha pedig bálnarajzot – főként éles tárggyal a bőrbe karcolva – találnak a gyereken, azonnal forduljanak a hatóságokhoz.

Ugyanakkor két másodéves Dnyeszter-melléki diák elindította a „Fehér medve” internetes csoportot, amely éppen az ellentéte kíván lenni a „Kék bálnának”. A játékban 50 feladatot kell teljesíteni a gyerekeknek, például kitakarítani az otthonukat, vagy beküldeni az iskolai ellenőrző oldalának fotóját rajta egy jó érdemjeggyel.

(unian.ua/rbc.ua/MTI/szcs)