Görögkatolikus konferencia a tudomány és a vallás jegyében

2017. március 1., 09:14 , 842. szám

A különböző tudományterületeken való vizsgálódás keresztény vonatkozásának megtalálása, illetve ezen kutatások eredményeinek bemutatása céljából szervezte meg február 23-án 4. alkalommal Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciáját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Görögkatolikus Főiskolai Lelkészsége (GörögKör) és az Ortutay Elemér Gö­rög­ka­to­likus Szakkollégium. A konferencia a múlt évtől dr. Ortutay Elemér hitvalló görögkatolikus pap, teológiai doktor nevét viseli.

A tudományban és az oktatásban egyaránt meg kell nyilvánulnia az istenhitnek – szögezte le a konferencia megnyitóján ft. Marosi István, a GörögKör és az Ortutay-kollégium vezetője. A tudományos kutatások ebben a vonatkozásban tehát Isten, az Isten által teremtett világ megismerését szolgálják. Ő a teremtő személy, mi magunk pedig alkotók, akik forrásként táplálkozunk a meglévő anyagból, hogy saját gondolatainkat felhasználva valami személyeset alkossunk azokból. Ez formálja az embert, s ez az egyházhoz való kötődésének is egyfajta mércéje.

Dr. Orosz Ildikó, a Gö­rög­Körnek és a konferenciának otthont adó Rákóczi-főiskola rektora köszöntőjében a lehetőségek megragadásának fontosságát hangsúlyozta, hiszen, mint mondta, „ahogy a tolvajt, úgy a tudóst is az alkalom szüli”, vagyis az, hogy van-e alkalma, lehetősége elképzeléseit megvalósítani, ezt követően pedig a letisztult információkat másokkal is megosztani. Bármilyen körülmények között éljünk is, az igazságot ki kell mondani, csak ez viszi előre a világot és a tudományt is. A tudomány és a vallás ötvözetében zajló kutatások fontosságát mutatja az is, hogy a GörögKör diákköri konferenciájának inspirálására szervezett a közelmúltban a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet is egy hasonló konferenciát.

„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik” – idézte gr. Széchenyi István gondolatát Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, hangsúlyozva: valós tudományos tevékenység nélkül egyetlen ország sem lehet sikeres. Ahhoz pedig, hogy valamit jól művelhessünk, feltétlenül szükség van az iránta tanúsított tiszteletre is.

A szokásokhoz híven most is egy plenáris előadással vette kezdetét a kutatások bemutatása. Keresztes Dénes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökhelyettese a tudományt a világ megismeréséhez szükséges ismeretek összességeként értelmezte. Rávilágított: vannak, akik a tudomány területén ezt kizárólag az anyag mindenhatóságára alapozzák, míg a keresztények a világ létezését Isten teremtésének tekintik, ebből kiindulva próbálják megismerni annak sokszínűségét. Körülöttünk minden Isten teremtménye, ezért mindenre és mindenkire velünk egyenrangú teremtményként kell tekintenünk. Tálentumokat kaptunk, melyekkel kötelességünk élni, s a mi felelősségünk, hogyan gyarapítjuk és adjuk tovább azokat.

A konferencia előadásai ezúttal természet- és társadalomtudományi (I. szekció), illetve irodalom, néprajz, teológia szekciókban (II. szekció) hangzottak el. Előbbiben 5, utóbbiban 8 diák mutatta be kutatási eredményeit. A pályamunkák előzetes értékelése és a konferencián bemutatott előadások alapján a következő eredmények születtek:

I. szekció: 1. Komi­szár Dénes (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola – SZAGHF), 2. Tóth Attila (II. RF KMF), 3. Sebők Szilvia (Eszterházy Károly Egyetem).

II. szekció: 1. Vasas Tamás (SZAGHF), 2. Kalanics Éva (II. RF KMF), 3. Varga Csaba (SZAGHF). A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének helynöki különdíját Ráti Emese (II. RF KMF) érdemelte ki. Az eredményhirdetést követően ft. Demkó Ferenc püspöki helynök köszöntötte az előadókat, akik egy választott ügy érdekében tesznek, tettek erőfeszítéseket.

Az Ortutay Elemér IV. Keresztény Tudományos Diákköri Konferencia az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Espán Rita,
GörögKör