Letartóztatták Rivne megye valamennyi erdőgazdaságának igazgatóját

2017. március 6., 08:27 , 843. szám

Törvénytelen erdőirtásért őrizetbe vették Rivne megye minden erdőgazdaságának igazgatóját – jelentette az RBK–Ukrajina Arszen Avakov belügyminiszter tájékoztatása alapján.

A belügyi tárca vezetője Facebook-bejegyzésében közölte, a nemzeti rendőrség gazdaságvédelmi főosztályának munkatársai a katonai ügyészséggel karöltve „speciális műveletet hajtottak végre a korrupciós összetevő felszámolására az erdőgazdaságokban a legalsó szinttől a legfelsőig”.

„Hogy nyugodtan működhessenek »a törvény szerint«, az erdőgazdaságok igazgatói több tízezer eurót vittek a vezetőségnek. Azok azután megállapodtak a felügyeleti szervekkel az ellenőrzéseik pozitív eredményéről” – írta Avakov hozzátéve, hogy március 5-én a Rivne megyei erdő- és vadgazdálkodási főosztály megbízott, illetve volt vezetőjét, továbbá nyolc erdőgazdaság igazgatóját vették őrizetbe.

Avakov jelezte, hogy a volt megyei vezető egy hónapja távozott tisztéből, „ügyét” az újonnan kinevezett főosztályvezető folytatta.

„15 ezer eurót és 5 ezer dollárt vittek az erdőgazdaságok igazgatói a főosztály vezetőségének. A jelzett összeget a Derzsliszahensztvo (Állami Erdőügynökség – a szerk.) ellenőreinek szánták a feltárt szabálytalanságok elleplezéséért. A korrupció klasszikus esete, minőségileg dokumentálva lettek azok is, akik kaptak, és azok is, akik adtak” – tette hozzá a miniszter.

(rbc.ua/Kárpátalja)