Világzenei folk-dzsessz muzsika Kárpátalján

2017. március 7., 17:44 , 843. szám

Nem mindennapi zenei élményben lehetett részük azoknak, akik március 1−3. között részt vettek a Magyarországról érkezett Eastwesting Group és Agócs Gergely koncertjén. A formáció háromnapos koncertkörútja során Nagybereg, Beregszász és Ungvár közösségét látogatta meg.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Forrás Galéria közös szervezésében megrendezett esemény csütörtök esti koncertjének színhelye a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma volt. Az előadásra szép számmal érkeztek nézők a járás több településéről is.

A zenekar három évvel ezelőtt hozta létre a jelenlegi formációt, mely által a népzene dallamait és kifejezésmódjait is beépítették a jazz műfajba. Az előadás során autentikus népi hangszerek is megszólalnak, többek között a kecskeduda, doromb és különböző erdélyi furulyák. Agócs Gergely pedig a különleges zenei dallamok mellett egy igazán szórakoztató hazugságmesével is megörvendeztette a jelenlévőket, melyet egy füleki cigányembertől gyűjtött fel. A zenekar muzsikájában többféle hatást ötvöz, a népzene mellett a cigány és a keleti dallamvilág is megmutatkozik.

Agócs Gergely lapunknak adott nyilatkozatában elmondta: azt szeretnék megmutatni, hogy a magyar népzenének az eredeti hangzásai, hangszerei gazdagítani tudják a jazz műfajt is. „Mi művészetet szeretnénk művelni, a művészetet pedig az különbözteti meg a szórakoztatóipar különböző termékeitől, hogy eszméltetni akar. Mi ezt tűztűk ki célul magunk előtt. Érdekes módon a népzenének vannak olyan tulajdonságai, amelyek jól találkoznak a jazzel” – mondta el Agócs Gergely.

Az együttesben olyan kiválóságok vannak, mint az európai jazzrock és szvinges hegedülés élvonalába tartozó Frankie Lato, Agócs Gergely, a kiváló népdalénekes, gyűjtő és hangszerjátékos, Shankar Lal indiai ének- és tablamester és a Kéri Gábor gitárművész müncheni kooperációjaként létrejött Eastwing Group igazi crossover formációként működik.

VE