1848-ra emlékeztek Badalóban

2017. március 15., 08:03

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Badalói Alapszervezete, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete a Badalói Református Egyházközséggel egyetemben az idén is méltóképpen emlékezett az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra. Március 12-én, vasárnap ünnepi istentisztelettel egybekötött alkalmon méltatták az esemény évfordulóját.

Sápi Zsolt református lelkipásztor igehirdetését követően Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte a gyülekezeti közösséget, és a településre elzarándokolt vendégeket. Beszédében a magyarság egyik legjelentősebb, de mindenképpen legőszintébb ünnepének nevezte március 15-ét. Mint mondta, az egyik legnagyobb kincs az ember életében, ha képes hinni a Teremtőben, saját közösségében, nemzetében, és ezt tették 169 évvel ezelőtt azok a hősök – Kossuth, Petőfi, és a többiek – akiknek mindennél fontosabb volt magyarságunk fennmaradása, és akikre ma emlékezünk.

Nagy Petronella beregszászi magyar konzul arról beszélt, hogy nemcsak 169 éve kellett, de most is meg kell vívnunk a mindenkori harcainkat, megvédeni iskoláinkat, nyelvünket, kórházunkat, amely ügyek mentén nagy jelentőséggel bír az az aláírásgyűjtés, amely a napokban fejeződött be megyeszerte, és a kárpátaljai magyarságot nagy mértékben hátrányosan érintő nyelvtörvénytervezet ellen irányul.

Badaló testvértelepülése, Szatmárcseke egykori polgármestere, Sarkadi Pál arról beszélt, hogy mindig nagy vágyakozással érkezik szülőfalujából – ahol egyébként Kölcsey Ferenc síremléke is található –, a Tisza túlsó partjáról ide, Badalóba, ahol egy másik nagy költő-hatalmasság, Petőfi Sándor emlékét őrzik méltóképpen.

Vass Ottó, a Beregszászi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője, a KMKSZ BKSZ alelnöke nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy közvetlenül az évfordulót megelőzően együtt ünnepelhet a Petőfi emlékét hűen őrző helyi magyarsággal, majd arról beszélt, hogy március 15. az a nap, amelyre minden magyar, szerte Kárpát-medencében, határon innen és túl – méltán lehet büszke.

A megemlékezés további részében Ferenci Attila, a Beregszászi Magyar Színház színművésze  Petőfi Sándor: Nemzeti dal című költeményét adta elő, Péter Kitti pedig az Ismerős arcoktól a Nélküled című számot énekelte el. A gróf Gvadányi József nevét viselő helyi általános iskola növendékei az alkalomhoz illő verseket és dalokat adtak elő. Az ünnepi alkalmat a Himnusz és a Szózat eléneklése foglalta keretbe, majd a megemlékezők megkoszorúzták a templom külső falán lévő Petőfi Sándor-emléktáblát.

(tamási)