„...bocsáss meg nekik...”

2017. március 21., 20:07

Nagyböjt harmadik vasárnapján, március 19-én ötödik alkalommal szervezett keresztutat a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerülete azzal a céllal, hogy közelebb hozza a hívekhez azokat a történéseket, melyeket Jézus Krisztus földi életének utolsó óráiban átélt.

Az eseményre az egyházmegye görögkatolikus egyházközségeiből több száz hívő érkezett. A kálvária a beregszászi görögkatolikus fatemplomnál vette kezdetét. Itt a papok vették vállukra a 2013-ban a keresztútra készített keresztet. Minden állomásnál elhangzott egy evangéliumi szakasz Jézus keresztre feszítésének történetéből, illetve az egyházmegye egy papjának ehhez fűzött prédikációja is. Egy-egy stáció között édesanyák, édesapák, nagyszülők, özvegyek, pedagógusok, ifjak is vállukon hordozhatták a nehéz keresztet. A menet elején a stációkra emlékező liturgikus zászlókat hordoztak, a stációk között pedig a történésekre emlékező liturgikus énekeket énekeltek a jelenlévők.

Szűcs Viktor nevetlenfalui parochus Szűz Máriáról, a megfeszített Krisztus édesanyjáról szólt, aki megalázva, összetörve kapta vissza fiát, akit egykor a betlehemi istállóban ringatott. Kiemelte: minden szülő életében eljön a pillanat, amikor gyermekét el kell engednie magától, akármennyire fájdalmas is.

Szűcs Ferenc barkaszói áldozópap Lukács evangéliumából azt a részt idézte, amikor Jézus megbocsátást kér atyjától azokra, akik megfeszítették őt. A 9. imaóra egyik tropárjában ez áll: „Mint az igazság mérlege, áll a te kereszted...” A megfeszítés jelenete az isteni megbocsátás talán legkifejezőbb megnyilatkozása. Krisztust látjuk a kereszten. Ő nem csupán egy ember, egy tanító, egy gyógyító volt, hanem maga a bűnöktől gyógyulás az emberiség számára. Isten mindannyiunknak meg akarja bocsátani bűneit, nincs az a vétek, lelki mélység, amelyből ne lenne visszaút, mely hozzá vezet.

Harangozó Miklós azt a tényt elevenítette fel, hogy alig volt valaki Krisztus mellett, amikor a kereszten szenvedett. Pedig annyi mindent tett az emberek között! Hol vannak mégis? Hol vannak az apostolok, barátok, rokonok? Nagypéntekhez készülvén tegyük fel magunknak a kérdést: mi az ő tanítványai vagyunk?

Amikor a végtelennek tűnő gyász, fájdalom erőt vesz rajtunk, fontos látnunk, hogy a „síri nyugalom és sötétség” nem végleges – hangzott el Ábrány Krisztián csepei parochustól. Évek telhetnek el kereszthordozással, keserűségben, gyászban, de a sötétséget egyszercsak áttöri Jézus feltámadásának és szeretetének fénye. Ezért a pillanatért érdemes kitartani.

Az utolsó stációnál Demkó Ferenc, az egyházmegye püspöki helynöke tette fel a hívek számára a kérdést: Mi változott a Krisztushalál óta eltelt majd 2000 esztendőben, s mi az, amit a legutóbbi keresztút óta megéltünk? Számot kell vetnünk életünkkel, ahogy azt Jézusnak is meg kellett tennie. Ő meghalt, mégis ő jelenti a folytatást a keresztények életében. Tovább él az egyházban, közösségeinkben, „bennünk, abban az egyházban, amelynek 70 éve Romzsa Tódor vértanúja lett, amely feltámadt a némaságból, amelynek hagyományait őrizni és továbbvinni akaró tagjai vagytok” – emelte ki.

„Bűneinket ő hordozta testében a keresztfán, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk; az ő sebei által gyógyultunk meg.” (Péld 2,24)

Espán Rita