Meghallgatás a Legfelső Tanács kisebbségi bizottságában

2017. március 28., 20:48 , 846. szám

Az emberi jogok nemzeti stratégiájának megvalósítása az őshonos népek és nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása és védelme terén, valamint az e védelem hatékony mechanizmusainak létrehozására irányuló jogszabályi kezdeményezések témában tartott meghallgatást a Legfelső Tanács emberi jogi, nemzeti kisebbségi és etnikumközi kapcsolatok bizottsága március 22-én – jelentette az ukrán parlament hivatalos weboldala.

A meghallgatás résztvevői megvitatták az emberi jogi nemzeti stratégia, illetve a 2020-ig terjedő időszakra elfogadott cselekvési terv megvalósításának menetét, eszmét cseréltek az őshonos népek és nemzeti kisebbségek jogainak hatékony védelmére irányuló új törvényi kezdeményezésekről, valamint meghallgatták a kormány és az illetékes minisztériumok beszámolóját A civil társadalom szerepe, jelentősége és befolyása az etnonacionális egységpolitika alakulására Ukrajnában témában tartott 2015. évi parlamenti meghallgatás ajánlásainak végrehajtásáról.

„A nemzetiségi politika és a nemzetiségek közötti viszony bármely kérdése rendkívül érzékeny téma, különösen napjainkban. Kiegyensúlyozott megközelítést igényel mind aktualitásuk tudatosítása, mind megoldásuk útjainak kijelölése” – mutatott rá Hrihorij Nemirja, a bizottság elnöke.

„Véleményem szerint a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására és védelmére, a nemzetiségek közötti harmónia és egyetértés feltételeinek megőrzésére irányuló állami dokumentumok végrehajtása rendkívül fontos és aktuális kérdés Ukrajna számos polgára számára – jelezte Brenzovics László képviselő, az etnikumközi viszonyok parlamenti albizottság elnöke. – Közvetlen ok-okozati összefüggés figyelhető meg a problémás, megoldatlan kérdések számának növekedése s az államhatalmi szervek – mindenekelőtt a végrehajtó hatalom – hozzáállása között az államhatalom legfelsőbb szintjein elfogadott olyan fontos dokumentumok végrehajtásához, amilyen az Ukrajna elnöke által jóváhagyott Emberi jogi nemzeti stratégia és A civil társadalom szerepe, jelentősége és befolyása az etnonacionális egységpolitika alakulására Ukrajnában témában tartott 2015. évi parlamenti meghallgatás Ajánlásai.”

Brenzovics László emlékeztetett, hogy a szóban forgó dokumentumok elfogadása óta több mint 2,5 év telt el, Ukrajna kormánya azonban egyetlen hathatós lépést sem tett a jogszabályi környezet tökéletesítése érdekében.

„Miért nem lettek napjainkig legalább kidolgozva és Ukrajna Leg­felső Tanácsa elé terjesztve a következő jogszabálytervezetek: Ukrajna állami nemzetiségi politikájának koncepciója; A nemzetiségi-kulturális autonómiáról; A nemzeti kisebbségekről (új kiadásban)?” – tette fel a kérdést a honatya.

Brenzovics László ugyancsak fontosnak tartotta, hogy hozzanak létre kormánybizottságot vagy egyéb tanácsadó testületet a xenofóbia, a faji és etnikai diszkrimináció megnyilvánulásai elleni küzdelemre, amely egyben a kommunikációs csatorna szerepét tölthetné be a nemzetiségi közösségek és a kormányzat között.

„Figyelemmel kísérjük országuk demokratikus fejlődését és az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogainak biztosítását. E tekintetben nagyon fontos az állam támogatása, valamint a párbeszéd a nemzeti kisebbségek, és az államhatalom különböző ágai között. Közös célunk a demokrácia és az emberi jogok védelme” – mondta el a tanácskozáson Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke.

hk