Honnan tudható, hogy jogerőre emelkedett a bíróság határozata?

2017. március 29., 10:08 , 846. szám

„Kérem, írja meg, hogyan tudhatnám meg, hogy jogerőre emelkedett-e a bíróság határozata ügyemben. A tárgyalás még februárban volt, s akkor azt mondták, várjak a végrehajtással, amíg a határozat jogerőre emelkedik, azóta viszont senki nem értesített semmiről.”

– A Polgári perrendtartási törvénykönyv 223. cikkelyének 1. pontja értelmében a bíróság határozata a fellebbezési határidő lejárta után emelkedik jogerőre, amennyiben az erre jogosultak közül senki nem nyújtott be fellebbezést. Ha valaki fellebbezett a bíróság határozata ellen, megindul a fellebbezési eljárás. Ilyenkor a bíróság határozata a fellebbezési eljárás lezárásával emelkedik jogerőre – amennyiben a másodfokon eljáró bíróság helyben hagyta az első fokon született döntést.

Arról, hogy pontosan mi is a helyzet pillanatnyilag az ügyében hozott határozattal, a legegyszerűbben és a leggyorsabban azon a bíróságon tájékozódhat, amely a határozatot meghozta. Mód van arra is, hogy kérvényezze a határozat másolatának kiadását, amelyen a bíróság feltünteti, ha a határozat jogerőre emelkedett.

hk