Országos tantárgyi vetélkedő magyar nyelvből és irodalomból

2017. április 5., 09:32 , 847. szám

Az ukrajnai III. országos tantárgyi vetélkedő megrendezésére került sor magyar nyelvből és irodalomból március 27–29. között Ungváron, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézetben. A megnyitó ünnepséget jelenlétével megtisztelte Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Sterr Attila, a megyei oktatási főosztály vezetőhelyettese, Zékány Krisztina, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar filológiai tanszékének vezetője, egyben a zsűri elnöke, Nagy-Dajka Enikő, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) ungvári járási elnöke, valamint az ugyanebben az időszakban megrendezésre kerülő román nyelv és irodalom tantárgyi vetélkedő delegáltjai Kárpátalja és Csernyivci megyékből. A megnyitóünnepség kulturális részében fellépett Haritonova Barbara, az Ungvári Egészségügyi Kolledzs tanulója, aki Sajó Sándor Magyarnak lenni c. versét mondta el, az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola népdalkórusa és Perduk Zsófia, akik magyar népdalokat adtak elő Kornyijcsuk Liliána vezetésével, valamint a szlatinai fellépők, akik román nyelvű műsorral szórakoztatták a jelenlévőket.

Braun Éva, a megyei pedagógus-továbbképző intézet módszertani szaktanácsadója, a magyar nyelv és irodalom verseny főszervezője elmondta, hogy az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma által kiadott rendelet alapján a versenyen a 9–11. osztályos tanulók vehettek részt a tantárgyi vetélkedő országos szintű, IV. fordulóján. A 9–10. osztályosok részvételének finanszírozásához civil, illetve társadalmi szervezetek járultak hozzá, így a magyar nyelv és irodalom vetélkedőn ennek a korcsoportnak a részvételi költségeit a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vállalta magára, amit Brenzovics László elnök, parlamenti képviselő korábban levélben közölt az illetékes intézetekkel.

Az eredmény kihirdetésére március 29-én került sor egy záróünnepség keretén belül, ahol jelen volt Hanna Szopkova, a Kárpátaljai Megyei Oktatási és Tudományos Főosztály vezetője, Tetjana Paljko, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet igazgatója, az intézet munkatársai és több meghívott vendég.

A zsűri döntése alapján a versenyen I. helyezést értek el: a 9. osztályban Biró Szintia, a Beregszászi Magyar Gimnázium tanulója (felkészítő tanár: Hnatik-Riskó Márta), a 10. osztályban Martin Dominika, a Nagyberegi Református Líceum tanulója (felkészítő tanár: Ruszka Erzsébet), a 11. osztályban Szlucky Ferenc, az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola tanulója (felkészítő tanár: Perduk-Lator Ilona).

A KMKSZ a verseny minden díjazottját és résztvevőjét jutalomban részesítette.

A záróünnepségen fellépett többek között a Téglási Kultúrház Orchidea néptánccsoportja marosszéki és rábaközi üveges tánccal (vezetője: Ignác Mária, művészeti vezetője: Váradi Emese) nagy tetszést aratva a közönség köreiben.

B. Zs.