Faültetésre vitte Moszkal a tisztviselőket

2017. április 11., 18:19

Az erdők jövője a kezedben van elnevezésű akció keretein belül Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója, Mihajlo Rivisz, a megyei tanács elnöke, hatósági vezetők, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció osztályainak vezetői, valamint a központi kormányzati szervek képviselői közösen ültettek fákat a gyerekekkel az ungvári erdőgazdaság területén.

A 2013-as évben pusztított hatalmas viharok óta több kárpátaljai erdőben láthatunk fák nélküli területeket. Az egyik ilyen puszta terület az ókemencei (Кам’яниця) erdőben, egy lejtőn található. Itt kezdtek faültetésbe a tisztiviselők és az Ókemencei Középiskola diákjai.

„Néhány óra alatt két hektárnyi területet ültettünk be tűnyalábos fenyővel, vörös tölggyel, fehér fenyővel, vörösfenyővel és duglászfenyővel. A különböző fajtájú fák együttesen jobban viselik a szélsőséges időjárási viszonyokat. Remélem, néhány éven belül ez a terület burjánzani fog a növényzettől. A mai akciónkkal szimbolikusan támogattuk a Kárpátokat, amely nem csak Kárpátalja, hanem Kelet-Európa tüdejének is számít. Ezenkívül megmutattuk, hogy a tisztviselőkből – akik nincsenek hozzászokva az ásóval és a kapával való munkához – gyakorlati hasznunk is lehet” – nyilatkozta Hennagyij Moszkal.

(zak-kor.net/VV)