A vers olyan, mint az imádság

XIV. Beregi Költészeti Napok

2017. április 12., 12:22 , 848. szám
Séra Dániel lett az első helyezett

Tizennegyedik alkalommal szervezték meg Nagyberegen a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) 7–9. osztályosok számára meghirdetett költészet napi versmondó vetélkedőjének megyei döntőjét. Ezúttal 13 tehetséges fiatal közül választhatta ki a győzteseket a Györke Magdolna nyelvész, egyetemi docens vezette szakmai zsűri.

A zsűri további tagjai voltak: Braun Éva, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet módszertani szaktanácsadója, Weinrauch Katalin költő, író, a magyar kultúra lovagja, Kész Margit néprajzkutató, főiskolai tanár, Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke, a KMPSZ elnökségi tagja.

A szervezők a vetélkedő mottójául a 200 éve született Arany János Gondolatok... című versének következő sorait választották: „Az ember tiszte, hogy legyen Békében, harcban ember. Méltó képmása Istennek, S polgára a hazának.”

A szavaló diákokat és felkészítő tanáraikat, valamint a vendégeket a házigazdák nevében Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója köszöntötte, szigorú és igazságos döntést kérve a zsűritől. Az igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták és adományaikkal segítették a vetélkedő megszervezését, közöttük a KMPSZ-nek, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének, Péter Csabának, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselőjének, valamint a Bereg Alkotóegyesület elnökének és tagjainak.

Orosz Ildikó, a KMPSZ, valamint a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási bizottságának elnöke történelmi visszatekintésében rámutatott arra, hogy mennyire fontossá vált a kárpátaljai magyarok számára a magyar költészet napja, hisz a szovjet időkben ez volt az egyetlen, az iskoláinkban megünnepelhető nemzeti ünnepünk. „A versekben, ugyanúgy, mint az imádságokban, mindig találunk kapaszkodót azokban a percekben, amikor szükségeltetik, amikor meg vagyunk szorulva, amikor kérünk, vagy amikor örülünk, olyankor a versekből szoktunk idézni...” – emlékeztetett az elnök asszony, majd egy perc néma főhajtással emlékeztek meg azokról az egykori legendás magyartanárokról, akik már a nyolcvanas években megszervezték az első regionális versmondó versenyeket, a bátyúi Bagu Balázsról és a nagyszőlősi Keresztyén Balázsról.

Faragó László beregszászi magyar konzul köszöntőbeszédében leszögezte: nem véletlen, hogy éppen József Attila születésnapja lett a magyar költészet napja, hiszen e zseniális költő legnagyobb érdemei közé tartozik, hogy képes volt a nagyívű nemzeti gondolatokat levinni a kisember szintjére, ugyanakkor a hétköznapi kisember mindennapi problémáit művészi magasságokban tudtára adni a világnak.

Simon Gyöngyi, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal Oktatási, Ifjúsági és Sportosztályának vezetője szerint „…a versmondás nem hétköznapi dolog, az inkább művészet. Egy nagyon hálás elfoglaltság, hisz több funkciót is betölt, jó érzéssel tölti el az előadót, és örömöt, a boldogság érzetét adja azoknak, akik hallgatják.”

A verseny kezdetén a diákok sorszámot húztak, majd a sorsolásnak megfelelő sorrendben előbb egy szabadon választott verset adtak elő, majd a második fordulóban Arany János Itthon című költeményét szavalták. A két forduló szünetében a Nagyberegi Középiskola tanulói a falu egykori életébe bepillantást nyújtó, Fonó című előadásukat mutatták be, majd a második forduló után a Magyar Melódiák együttes lépett fel, Nagy Anikó és Halus István szólisták közreműködésével.

A zsűri döntése alapján a verseny győztesei a következők lettek: 1. Séra Dániel (Bátyúi Középiskola, felkészítő tanára Séra Viktória), 2. Radvánszky Zsófia (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, felk. t. Hnatik-Riskó Márta) és Kuruc Andrea (Nagyberegi Középiskola, felk. t. Dencs Ildikó), 3. Deák Alexandra (Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola, felk. t. Huszti-Kacsur Andrea) és Gazdag Ágnes (Bátyúi Középiskola, felk. t. Séra Viktória).

A zsűri két különdíjat ítélt oda: Jakab Dánielnek (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, felk. t. Jakab Erika) és Badó Dávidnak (Kisdobronyi Középiskola, felk. t. Szanyi Mária). Ezenkívül a beregszászi magyar konzulátus és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola különdíját kapta Nagy Gábor (Szürtei Középiskola, felk. t. Dorgay Angelika), Séra Dániel átvehette a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének különdíját, Kuruc Andrea pedig a Nagyberegi Községi Tanácsnak, a Nagyberegi Középiskola Szülői Tanácsának és a KMKSZ helyi alapszervezetének különdíjával lett gazdagabb.

A döntőn részt vevő minden diák és felkészítő tanár emléklapot és ajándékcsomagot vehetett át.

Badó Zsolt