Nem volt szó előrehozott választásokról a házelnök és az ellenzék találkozóján

2017. április 20., 19:05

Nem került terítékre az előrehozott választások kérdése a Legfelső Tanács elnöke és a parlamenti ellenzék tegnapi találkozóján – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Andrij Parubij házelnök, akit az Ukrinform idéz.

„Nem vetődött fel az előrehozott választások kérdése. Becsapja önöket, aki ilyeneket beszél. (…) Nyilvánvalóan nem aktuális ma ez a téma” – közölte Parubij.

Elmondása szerint a megbeszélésen arról a parlament mandátumának hátralévő idejére kidolgozandó útitervről esett szó, amely lehetővé tenné, hogy véghezvigyék a törvényhozás reformját. A házelnök ezzel kapcsolatban emlékeztetett, a napokban lesz két és fél éve, hogy munkához látott a jelenlegi összetételű Legfelső Tanács, vagyis a testület elérkezett megbízatási ideje feléhez.

Parubij jelezte, a találkozón legélesebben felvetődött kérdések egyike az volt, hogy az ellenzék nem rendelkezik megfelelő képviselettel a parlamenti bizottságokban, ami jelentősen korlátozza befolyásukat a törvényhozás munkájára. Hangsúlyozták a bizottsági helyek igazságos elosztásának fontosságát, ami fontos lépés lenne az ellenzék jogainak védelme tekintetében. Minden frakciónak, függetlenül attól, hogy a koalícióhoz tartozik-e vagy ellenzéki, garantálni kell a jogát a bizottságvezetői tisztségekhez és a bizottságokban való képviselethez – mutatott rá Andrij Parubij.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)