A nemzeti bank csökkentené az állam részesedését a bankszektorban

2017. április 21., 19:47

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) javaslatot készített elő az állami bankok fejlesztési stratégiájának megújítására, melynek értelmében az állam részesedése a bankszektoron belül öt év alatt a jelenlegi több mint 50-ről 30 százalékra csökkenne – jelentette az Ukrinform az NBU sajtószolgálata nyomán.

Valerija Hontareva, az NBU elnöke ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az állam jelenlegi részesedése miatt nincs egészséges verseny a bankrendszerben. Szerinte ehhez a bankoknak egyebek mellett szakosodniuk kellene, bizonyos üzleti modelleket fejlesztve ki. Így például a Privatbanknak a lakosság, valamint a kis- és középvállalkozások kiszolgálásával kellene foglalkoznia. Amennyiben a bank ezt az utat követi, öt év múlva el lehet majd adni egy stratégiai befektetőnek, vagy részvénykibocsátást hajthat végre.

„Ismét vonzóvá kell tennünk a bankszektort a befektetők számára” – hangsúlyozta az NBU elnöke.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)