A tulajdonjog visszaszerzéséről

2017. április 29., 13:23 , 850. szám

„Ismerősöm néhány éve eladta családi házát, majd – saját családja, gyermeke nem lévén – unokahúgával lakást vettek. Az unokahúg a lakást azonnal a saját nevére íratta. Azóta a kapcsolatuk eléggé megromlott. Az unokahúg áruba bocsátotta a lakást, s nem tudni, hogy mi lesz ismerősöm – aki egy idős néni – sorsa. Van lehetőség arra, hogy a néni a lakást saját nevére írassa, ha bizonyítani tudja, hogy az az ő családi házának árából lett megvásárolva?”

– Sajnos a levél alapján nem lehet egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy ismerőse megszerezheti-e a szóban forgó lakás tulajdonjogát. Egyebek mellett nem derül ki a leírtakból, hogy ki kötötte meg az adásvételi szerződést a lakás megvásárlásakor, ki és hogyan fizette ki a vételárat, minek az alapján jegyezték be a hatóságok a lakás tulajdonjogát az unokahúgra.

Elméletileg van rá lehetőség, hogy a néni keresetet nyújtson be, amelyben kéri a bíróságtól tulajdonjoga (vagy résztulajdonjoga) megállapítását a lakásra vonatkozóan, ám ehhez bizonyítania kell a per során (dokumentumokkal, esetleg tanúvallomásokkal), hogy az ingatlan valóban az ő tulajdonát képezi. Azt javaslom, ismerőse fogadjon ügyvédet, aki az ügy részleteinek, a rendelkezésre álló dokumentumoknak az ismeretében tud számára tanáccsal szolgálni.

Jelen helyzet szerint az unokahúgnak tulajdonosként jogában áll eladni az ingatlant. Ugyanakkor a bíróság a tulajdonossal egy háztartásban élő nénit annak kérésére családtagnak ismerheti el, s ebben az esetben a lakás csak úgy idegeníthető el, ha az unokahúg máshol biztosítja a családtag lakhatását. Az ügyvéd szükség esetén ebben is segíthet.

hk