Szakmai tanulmányút a Nemzeti Agrárkamara szervezésében

2017. május 10., 16:10, 853. szám

Május elején a Nemzeti Agrárkamara (NAK) szervezésében a Kárpát-medencei magyar gazdaszervezetek képviselői kétnapos brüsszeli tanulmányúton vettek részt. Kárpátalját a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány munkatársa képviselhette.

A szakmai program első napját a Copa-Cogeca lobbyszervezet munkájának megismerésével kezdtük. Megtudtuk Francois Guerin főtanácsos úrtól, ez az EU agráriumának és szövetkezeteinek legnagyobb és legbefolyásosabb lobbyszervezete. Az Európai Unió 24 államának mintegy 64 szakmai és érdekvédelmi szövetsége tagja a szervezetnek. Erős az érdeklődés a Copa-Cogeca iránt több ukrajnai szervezet részéről is. Azonban az a tény, hogy ezek a szervezetek gyakorlatilag csak egy-egy oligarchához köthetők, s nem a termelők széles körét képviselik, erős ellenállást vált ki a felvételi eljárásban.

A Brüsszeli Magyar Mezőgazdasági Irodáról megtudtuk, hogy ők képviselik a Copa-Cogeca-ban a Nemzeti Agrárkamarát, valamint gyűjtik és továbbítják az információkat az agráriumot érintő kérdésekben, végzik a szakmai és szervezési háttérmunkát.

Érdekes és tanulságos volt a találkozó Bús Milán úrral, a Magyar Fejlesztési Központ/Brüsszeli Iroda vezetőjével. Széles körű tájékoztatást kaptunk arról, hogy a már közismert EU-s pályázatokon túl milyen lehetőségek vannak uniós források felkutatására és bevonására a fejlesztési projektek finanszírozására. Elmondta, hogy ezekhez a forrásokhoz akár a kárpátaljai fejlesztések is hozzájuthatnak. A Fejlesztési Központ minden konkrét elképzelést megvizsgál, s tanácsokat nyújt a finanszírozási források felkutatásával kapcsolatban.

Ilyen tömény szakmai program után felüdítő volt az első nap végén a Balassi Intézetben tett látogatásunk, ahol Villegas-Vitézy Zsófia intézményvezető számolt be a tevékenységükről, s belehallgathattunk egy színielőadás éppen zajló főpróbájába. Örömmel töltött el, hogy az intézményvezető asszony külön kiemelte Bocskor Andrea parlamenti képviselő aktivitását, aki már több kárpátaljai művészeti produkció brüsszeli bemutatkozását is megszervezte.

A tanulmányút második napja már közvetlenül az Európai Parlament munkájába történő betekintésről szólt. Egy kerekasztal-megbeszélésen megismerkedhettünk Erdős Norbert, Deli Andor és Sógor Csaba képviselőkkel, akik tájékoztattak minket az EU-s törvényalkotás menetével és kulisszatitkaival. Érdeklődéssel hallgatták meg a mi beszámolónkat az általunk képviselt szervezetek tevékenységéről, a különböző Kárpát-medencei régiók agráriumának helyzetéről, problémáiról. Kiemelték, hogy számukra is nagyon fontosak az ilyen találkozók és eszmecserék, hisz így elsőkézből jutnak valós információkhoz, kapnak impulzusokat és érveket a képviselői munkájukhoz.

Óriási megtiszteltetés volt számunkra, hogy Tőkés László püspök úr, aki egyben EU-parlamenti képviselő, a zsúfolt programja ellenére szakított időt arra, hogy találkozzon a küldöttségünkkel. Szimbolikus, hogy erre a találkozóra arról az Antall Józsefről elnevezett épületszárnyban került sor, aki lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tartotta magát.

Részt vehettünk az Európai Parlament COMAGRI (mezőgazdasági bizottság) egyik ülésén, ahol köszöntötte delegációnkat a bizottság elnöke is. A magyar nyelvű szinkrontolmácsok munkájának köszönhetően „élőben” követhettük a vitát.

A tolmácsok, pontosabban a fordítók munkájáról sok szó esett az Európai Parlament jogász-nyelvész csoportjának egyik munkatársával, Wynands-Szentmáry Kingával történt találkozón. A több nyelven beszélő szakember tájékoztatta delegációnkat a brüsszeli eljárásokról, a jogalkotás menetéről, az általános intézményi kérdésekről, s mindezt olyan közérthető, néha humoros formában, hogy a végén el sem hittük, hogy már letelt az erre a találkozóra tervezett idő.

Sajnos, ugyanilyen gyorsan eltelt az egész szakmai tanulmányútra szánt idő is. Reméljük, az itt szerzett tapasztalatokat minél hamarabb tudjuk hasznosítani Ukrajna vonatkozásában is.

Gál István,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány