Kezdetét vette a Szól a Fülemüle III. Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató

2017. május 17., 08:48 , 853. szám

Közel 310 fiatal mérettetett meg május 12-én a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által életre hívott Szól a fülemüle elnevezésű kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatón. A harmadik alkalommal megrendezett esemény elődöntőjén 35 produkció mutatkozott be a neves magyarországi szakmai zsűri előtt.

A program elején Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a népzene a nemzet lelke, a tehetség pedig Isten ajándéka. Az igazgató szerint bár Kárpátalja nem nagy terület, mégis rengeteg tehetséges fiatal él itt. Köszönetét fejezte ki a kormánybiztosságnak, hogy támogatásából idén is megrendezésre kerülhetett a program.

Ezt követően Váradi Enikő, a verseny szakmai szervezője vette át a szót, aki bemutatta a megjelent vendégeket, valamint a szakmai zsűrit. Tájékoztatta a megjelenteket a verseny szabályzatáról, és az elődöntő menetéről, majd Andrásfalvy Bertalan szavait idézve – „A néphagyományban több ezer éves bölcsesség van, és ez a jövő számára útmutatás” – elindította a versenyt.

Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, a Rákóczi-főiskola rektora, a verseny ötletgazdája köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság az egységes magyar nemzet részét képezi. A magyar nemzet minden tagjának részesülnie kell abból, amiben a többiek részesülnek. A magyar kultúra a magyar nemzet teljes részének öröksége, amit meg kell tanulni, át kell adni – fogalmazott Orosz Ildikó. „Azért kezdeményeztem ezt a versenyt, hogy ti, akik tanultok népzenét, néptáncot, azt szervezett formában tegyétek. A XXI. században nem elegendő ellesni dolgokat, bele kell ásni magunkat és elsajátítani mindazt, amit a szovjet idő alatt nem engedtek nekünk megtanulni. A mai nap azért van, hogy mindaz, amit megtanultatok, életetek része legyen” – mondta el az elnök.

Grezsa István kormánybiztos kiemelte, hogy a magyar nemzet központja mindig is a magyar kultúra volt. Azzal, hogy Kárpátalján meg tudjuk mutatni egy szeletét az egységes magyar kultúrának, teljesítjük a ránk bízott feladatot. Hagyományunk olyan kincs, amelyet őrizni és továbbadni kell – mondta el Grezsa.

Gara Katalin beregszászi magyar konzul köszöntőjében kiemelte, hogy Kárpátalján nemzedékről nemzedékre megőrzik a magyar kultúrát, amely a nemzet legnagyobb kincse és megtartó ereje. Kallós Zoltán szavait idézve hangsúlyozta: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk, magyarul táncolunk.”

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára örvendetesnek nevezte, hogy immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a program. A titkár szerint a magyar népzene és néptánc egy időben nagyon elfeledett volt, de hála a különböző tehetségkutató programoknak és rendezvényeknek, újra kezd feléledni a közösségekben az igény néphagyományainkra.

A produkciókat szakmai zsűri bírálta: Szilágyi Zsolt – néptáncoktató, a KLIK Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Táncművészeti Tagozatának vezetője, Papp Judit – néptáncoktató, Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola, Örökös Aranygyöngyös Táncos; Jeremiás Ádám – a Bakator zenekar vezetője, főprímás, Debrecen; Fekete Krisztián – cimbalomoktató, a Nyíregyházi Zeneművészeti Szakközépiskola oktatója, a 2012-es Fölszálott a páva tehetségkutató hangszeregyüttes kategória győztese, a Parapács és a Sodró népzenei együttesek cimbalmosa.

A megmérettetésen minden produkció egy sorszámot birtokolt, amely alapján a bíráló bizottság meghozhatta döntését az esélyegyenlőség nevében, megtartva a fellépők anonimitását. Az elődöntőből a zsűri értékelése szerint a következő produkciók jutottak tovább a döntőbe:

Hangszeregyüttes kategória: Dunántúli sárközi ugrós és friss – Kárpátaljai Népi Zenede; Szatmári népdalok – Tücsök zenekar; Rábaközi népdalcsokor – Nefelejcs együttes.

Táncos szólista: Nyírségi táncok – Lázár Alexa és Bocskai László; Nyírségi táncok – Kádár Vivien és Biki István; Magyarbődi táncok – Takács Ákos és Szilágyi Nóra.

Hangszeres szólista: Egresi Alex – Szatmári népdalok; Botos Boglárka – Kalotaszegi muzsika; Marozsi Milán – Kalotaszegi muzsika.

Táncegyüttes kategória: Szatmári táncok – Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes; Nagypaládi Botolós – Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport kis korosztályú csoportja; Magyarbődi csárdás és friss – Kisgejőci Néptáncegyüttes középső csoportja; Dél-alföldi táncok – Beregrákosi Latorca Néptáncegyüttes; Mezőföldi táncok – Csüllő Néptáncegyüttes; Széki táncok – Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport középső korosztályú csoportja.

Az elődöntőt követően egyhónapos felkészülési idő után a sikeres továbbjutók június 16–17-én Nagydobronyban vesznek majd részt a gála előtti felkészítő táborban. A Szól a fülemüle tehetségkutató végső megmérettetésére június 18-án kerül sor Beregszászban.

A verseny táncos kategóriájának győztesei számára viseletet varrat a Hagyományok Háza, valamint a KMPSZ és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány támogatásából táborokban vehetnek részt a nyertesek, a Pro Cultura Subcarpathica felajánlásával pedig különböző fesztiválokon szerepelhetnek.

A tehetségkutató támogatója a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Fejlesztési Feladatainak Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság. A Szól a fülemüle – III. Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató fővédnökei Pál Lajos és felesége, Pál Katalin.

ev