A sport – maga az élet

2017. május 17., 12:10 , 853. szám

Harmadik alkalommal szerveztek a Csongori Általános Iskolában sportnapot A sport – maga az élet címmel. A testnevelés tantárgy nagy népszerűségnek örvend a diákok között, s jó eredményeink vannak mind a járási, mind a megyei sportversenyeken.

Mindenki lázasan készült a május 12-ei rendezvényre, hiszen értékes ajándékokat is lehetett nyerni a különböző versenyeken. A megnyitón az iskola igazgatója, Nagy Sándor ismertette a programokat. Tamási Erzsébet, Kusnyír Zoltán és Sztepanenko Szerhij tanárok vállalták a rendezvény levezetését. Minden osztályfőnök, osztályvezető és Hadar Tímea szervező pedagógus nagy szerepet vállalt a lebonyolításban. Az iskola igazgatósága és a Kistelekről érkezett csapat az iskola udvarán közösen fát ültetett, ami után megkezdődött a verseny.

A következő eredmények születtek:

Csapatverseny – alsósok:

Az első osztályok között az 1. b nyert.

2. a; 2. b – döntetlen

3. b nyert

4. a, 4. b – döntetlen

Labdarúgásban: az 5. a, 5. b, 6. a, 6. b osztályok között az 5. a nyert,

a 7. a, 7. b, 8. a, 8. b, 9. osztályok között a 9. osztály nyert.

Ügyességi verseny (staféta): a 6. A és az 5. A nyert.

Legerősebb lány: Csákány Tiffani 7. B osztály.

Legerősebb fiú: Deák István 9. osztály.

Legkitartóbb lány: Kabacij Georgina 7. B osztály.

Legkitartóbb fiú: Marton Péter 8. A osztály.

Leggyorsabb fiú: Deák István 9. osztály.

Leggyorsabb lány: Baksa Hanna, 5. A osztály.

Minden nyertes emléklapot kapott, kiosztásra került 16 jutalom is. A rendezvényen saját csapattal vett részt a Kisteleki Általános Iskola és a Kisteleki Városvédő Egyesület, akik emléklapot kaptak.

Végezetül az iskola minden diákját, tanárát és a vendégeket szeretetvendégségre invitálták. A rendezvényt a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete támogatta.

ns