A Vigyázók egyesület kárpátaljai hadisírgondozói tevékenységét bemutató kiállítás nyílt Beregszászban

2017. május 19., 10:26

A magyarországi Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület több mint 10 évet felölelő kárpátaljai hadisírgondozói tevékenységét bemutató fotókiállítás nyílt csütörtökön Beregszászban.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a magyar honvédelem emléknapja és a magyar hősök emlékünnepe alkalmából szervezett tárlat megnyitóján Hangácsi István hadtörténész, az egyesület elnöke elmondta, hogy a 20 fős szervezet tagjai 2006-ban kezdték meg Kárpátalján hadisírgondozói és katonatemető-helyreállító tevékenységüket, amely 41 települést érint elsősorban Kárpátalján és kisebb részben Ivano-Frankivszk megyében.

A mai Kárpátalja területén nagyon sok katona halt meg mind az első, mind a második világháborúban, és a Vigyázók egyesület a Honvédelmi Minisztérium (HM) támogatásával igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ezeknek a hősöknek a sírjai és az emlékük méltó módon megmaradjon – mondta a hadtörténész. Hozzátette: már nemzetpolitikai feladatot is teljesítenek azzal, hogy a 20 százalékban magyarlakta Técsőn kegyeleti emlékparkká alakítják és ezzel megmentik a több mint fél évszázada használaton kívül lévő református temetőt, amelynek a területére a helyi pravoszláv egyházközség készült templomot építeni.

Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetője beszédében rendkívül fontosnak nevezte a hadisírokat ápoló civil szervezetek, köztük a Vigyázók egyesület tevékenységét. Jelezte, hogy a HM a jövőben is támogatni fogja az ilyen civil szervezetek tevékenységét.

A június 30-ig megtekinthető kiállítás fényképeit Puskás László Pál debreceni fotóművész, a Vigyázók egyesület tagja készítette. A főiskola folyosóin kiállított, a fényképek mellett szöveges információt is tartalmazó nyolc tablón mintegy 120 fotó látható.

(MTI)