A tánc az ember

2017. május 24., 13:59 , 854. szám

A tánc az ember – vallják a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagjai, akik szombaton, május 20-án Csapon a helyi művelődési ház színpadán, vasárnap pedig Beregdédában a K2 Clubban léptek fel. A koncertet a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezte a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ), valamint Csapi Alapszervezetének támogatásával.

A társulat többéves hagyományaihoz híven idén ismét hosszú turnéra indult határokon át, amely során hét magyarországi helyszínen lépett fel, közte a III. Székely Fesztiválon Budapesten. Ezt követően két előadásukat élvezhette a közönség Kárpátalján, végül hazafelé tartva Máramarosszigeten léptek fel a Táncoljatok – táncosok a táncról című műsorukkal.

Balogh Lívia, a KMKSZ UKSZ elnöke nyitóbeszédében néhány gondolatban mesélt az est előzményeiről. Elmondta, hogy a Hargita útja idáig népmesei fordulatoktól volt színes, és a három próbát ki kellett állni. Néhány éve az egyik barátja mesélt az együttesről, és megjegyezte, jó lenne elhozni ide, hogy az itteni közönség is megismerhesse őket. Akkor ez elérhetetlennek tűnt, de az elnök asszonynak van egy jó barátja, Molnár Eleonóra, aki ezt a csodát jó három évre rá valóra váltotta.

A gondolatmenetet folytatva Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnök asszonya a közönséghez fordulva elmondta: „A csodához önök is kellenek, mert az önökkel folytatott közös munkánk eredménye az, hogy a magyar államtól olyan támogatást kaphatunk, aminek köszönhetően meghívhattuk a Hargita Népi Együttest. Immár hagyományosan minden évben vendégül látunk egy magasan képzett népi együttest, akik a népzenét ötvözik az irodalommal, ezáltal még lélekemelőbb az előadás.”

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes húsz évig félhivatásos volt, 1990 óta hivatásos néptáncegyüttesként működik, jelenleg Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata tartja fenn. A társulat több mint három évtizedes munkája során nemcsak hagyományokat őriz, de folyamatosan jelen van az egyetemes magyar kulturális életben. A népi kultúra megismertetése gyerekekkel és fiatalokkal, az eredeti táncok színpadra vitele, az utánpótlás képzése, a rendezvények, találkozók szervezése – mind tevékenységének fontos részét képezik. Olyan küldetést választott, amellyel igyekszik erősíteni a magyarság önazonosságát. Az együttes megalakulása óta előadásokat tartott Erdély eldugott falvaiban, nagyvárosaiban és a szórványvidékeken egyaránt. Felléptek Magyarország, Németország, Spanyolország, Ausztria, Portugália, Horvátország, Szlovénia, Ukrajna, Szlovákia és Svédország több városában, de turnéztak Kínában is.

Csapi fellépésüket gyimesi nyitánnyal kezdték, majd nyárádmagyarósi forgatagot mutattak be. Ezután gyergyói párost láthattunk. Mindezt magyarózdi és szentbenedeki ritmusok követték, utána szatmári etűdöt és mérai rapszódiát csodálhattunk. A folytatásban mezőségi táncokkal igazi buzai hangulatot varázsoltak a színpadra. Végezetül vajdaszentiványi örökséget láthattunk. Elhangzott egy apokrif János evangéliumából Weöres Sándor fordításában, részletek Shirley MacLaine Tánc a fényben című önéletrajzi írásából, valamint Ady Endre A Kalota partján című verse. Az előadás érdekessége, hogy alkotói maguk a társulat tagjai. Ők azok, akik irodalmi szövegek, versek és népdalok segítségével megfogalmazzák a magyar néptánchoz fűződő kapcsolatukat, és bemutatják különböző tájegységek alig átszerkesztett, hagyományos táncait.

Gábos Endre, rendező-koreográfus az előadást követően osztotta meg gondolatait lapunk tudósítójával:

– Nekünk nagyon jó érzés Kárpátaljára jönni, mert átérezzük, milyen szórványban vagy az anyaországtól távol élni. 2000-ben volt egy Kárpát-medencei turnénk, amely során végigutaztuk a Magyarországtól elszakított területeket, az együttes idősebb tagjai akkor jártak Kárpátalján is, de a fiatalok most járnak itt először – mesélte, majd a korábbi fellépések kapcsán megtudhattuk tőle, hogy a fővárosban, Budapesten kicsit feszültebbek, hiszen ott a szakma krémje. – Amikor ilyen helyre jövünk, a terem melegsége is számít, felszabadítja a társaságot. Főleg, hogy itt rendes fa színpad van, nagyon szeretjük ezt a hangot, láttam, hogy tüzelte fel ez a hang a táncosokat. Kisebb teremben a közönséggel is könnyebb kapcsolatot teremteni, ez is melengeti a szívünket – összegezte az együttes élményeit a produkció főkoreográfusa.

A színes est során láthattuk, hallhattuk, sőt átérezhettük, hogy bár a tánc egy belső cselekedet – önismeret, ölelés, vonzódás, hűség, szépség, nyugalom, szabadság, és még ki tudja, mi minden, amit az ember elsősorban önmagának táncol –, ők mégis színpadra viszik, „mutogatják”, s így a nézőknek is belső élményt nyújtanak. Azon az estén fellépők és nézők eggyé váltak, a nézők energiát küldtek a táncosok felé, amit azok visszaküldtek, s ez az áramlás szünet nélkül zajlott: a táncosok és a közönség egyaránt maradandó élménnyel gazdagodtak. Az adni tudás és az elfogadás valódi, őszinte tehetségének lehettünk tanúi.

Rehó Viktória