Hálás szívvel gondolok Kalocsay Gézára
Interjú Géczi Istvánnal
A beregszászi városnapok alkalmával a Vérke-parti városban megtartott Kalocsay Géza-emléktábla-avatás apropóján május 20-án Beregszászba látogatott Géczy István, a Ferencváros és a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás kapusa. Az olimpiai ezüstérmes, KEK-döntős és a Fradival számos bajnoki címet begyűjtő hajdani futballista készségesen válaszolt munkatársunk kérdéseire.
– Először jár Kárpátalján?
– Nem, valamikor 30 évvel ezelőtt egy ungvári vízipólós áttelepült Magyarországra, ott sportvezetői állásba került, és én az ő révén jutottam el még a ’80-as évek végén Ungvárra és Munkácsra. Azóta bizony nagyon sokat változott ez a gyönyörű vidék.
– Sikerekben gazdag sportpályafutása során nyert olimpiai ezüstérmet, játszott KEK-döntőt, nyert Vásárvárosok Kupát, ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes volt a Fradival… Ezek közül melyik az Ön számára a legemlékezetesebb, vagy a legkedvesebb siker?
– A maga nemében mindegyikre hálás szívvel emlékezem, hiszen minden sorozathoz rengeteg szép emlék és élmény köt. A legfontosabb momentum az életemben talán az volt, hogy rögtön érettségi után a zöld-fehérekhez kerültem, pedig hívott a Honvéd és az Újpest is. Az az 509 találkozó, amelyet a Ferencváros kapusaként a hazai és nemzetközi találkozókon is védhettem az ország legnépszerűbb klubjában, feledhetetlen élmény marad a számomra. Ezek közül 183 meccsen, vagyis a találkozók több mint egyharmadán nem kaptam gólt, ami egy kapus számára mindig is a legfontosabb mutató.
– 1964-től közel másfél évtizeden át volt a topon, a válogatott mezét viszont „csak” 23 alkalommal ölthette fel. Nagy volt a konkurencia?
– Nem erről volt szó… Bár erről nem szívesen beszélek, hiszen 1965 és 1971 között, amikor a Fradi a fénykorát élte, számomra gyakorlatilag bezáródott a válogatott kapuja…
Az történt, hogy 1965-ben alá akartak íratni velem egy olyan papírt, amire a lelkem nem vitt volna rá, hiszen ebben egy olyan ,,szolgáltatást” kellett volna nyújtanom az akkori felsőbb vezetésnek, amely egyáltalán nem egyezik az én erkölcsi normáimmal. Ezért tehát 1971-ig nem szerepelhettem a válogatottban, csak a Fradival érhettem el szép sikereket…
– Manapság van-e valamilyen kapcsolata szeretett klubjával, az FTC-vel vagy a válogatottal?
– Hála Istennek még így, 73 évesen is viszonylag jól tartom magam, és ha csak tehetem, minden vasárnap délelőtt elmegyek az öregfiúk meccsére, ahol igyekszünk összejönni a még élő játszótársakkal, és egy jót focizunk. Emellett, természetesen szurkolok a Fradinak, és minden magyar klubnak, hogy nemzetközi szinten is érjenek már olyan sikereket, amelyek annak idején megszokott dolognak számítottak.
– Most egy táblaavató kapcsán érkezett Beregszászba. Kalocsay Géza annak idején az edzője is volt. Hogyan emlékezik rá?
– Géza bácsiról mindig csakis a tisztelet, a megbecsülés és az alázat jut eszembe, amikor rá gondolok. Hálás vagyok a sorsnak, hogy az edzőm lehetett, hiszen nem csupán szakmabeli dolgokat sajátíthattuk el tőle, de a nagybetűs ÉLET címszóból is sokat kaptunk tőle. Azt kívánom a mai fiataloknak, hogy kellő alázattal, szorgalommal, és elhivatottsággal futballozzanak, és akkor majd ők is hasonló sikereket érhetnek el.
(tamási)
