Kelet-Ukrajnában megsebesült katonák alkotásait mutatták be Pécsen

2017. május 30., 19:41

A kelet-ukrajnai harcokban megsebesült tíz ukrán katona tíznapos pécsi rehabilitációja és művészeti terápiája keretében készült mintegy negyven alkotását mutatták be kedden a programnak otthont adó hotelben.

Grezsa István kormánybiztos kiemelte, hogy Magyarország elkötelezte magát Ukrajna támogatása mellett. Felidézte: A magyar kormány évente húsz ukrán katona rehabilitációját és több mint háromezer – zömében a háborút elszenvedő – ukrajnai gyermek üdültetését vállalta.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért felelős kormánybiztos arra kérte az ukrán katonákat, lássák el kézjegyükkel az egyébként a budai Várban őrzött nemzeti zászlójukat, amelyet a tavalyi és idei hajdúszoboszlói rehabilitáción részt vett katonatársaik írtak alá.

Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete megköszönve a magyar segítséget, a jelenlévő katonákra utalva azt mondta: „Ukrajna történetét most ezek a fiúk írják, úgy, hogy megvédik országukat az orosz agresszióval szemben”. Alkotásaik is mutatják, hogy min mentek keresztül és miben reménykednek – mondta.

Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke kifejtette: Ternopil megye kormányzójával közösen a Parlamentben szervezett gazdasági fórumon hívták fel a figyelmet arra, hogy milyen segítséget tudnak adni Ukrajnának azok, akik tudást, tőkét, kapcsolatrendszert visznek oda.

Kollár Lajos érsebész professzor, a Hotel Therapia tulajdonosa jelezte: örömmel adtak otthont a – részben ukrán származású – Horváth Zoltán vállalkozó segítségével megvalósult tíznapos rehabilitációs programnak.

Az eseményen megszólaló ukrán katonák a rehabilitációt végző szakemberek hozzáállását méltatták, kiemelve, hogy a program reményt ad nekik.

(MTI)