Szepesi Attila: Pünkösd

Ma vagyon, ma vagyon

piros pünkösd napja,

holnap lesz, holnap lesz

a második napja.

Tulipánra harmatcsepp

rajzolja a gyöngyét,

csengettyűző rigófüttyel

megtelik a környék.

Kakas kukorékol,

fény hull tarajára,

hiszi: ő az egész zsongó

kikelet királya.

Cifrázza a csalogány,

ahogy fér a torkán,

dongó, darázs csimpaszkodik

bolyhos fűzfa-barkán.

Vizek csordogálnak,

őzek barangolnak,

piros pünkösd hajnalára

harangok bondulnak.

Azt gondolná az ember, hogy a pünkösdi ünnepről nagyon nehéz gyermekverset írni. Mert hogyan lehetséges egyszerű módon, sőt élvezetesen szólni egy olyan eseményről, melyről az Apostolok cselekedetei így számol be: „1. És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. 2. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. 3. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. 4. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.”

Nos, Szepesi Attila, a kárpátaljai származású – ungvári születésű, de beregszászi és budapesti kötődésű – költőnk a lehető legegyszerűbb módon oldja meg e látszólag fogós kérdést. Nem konkrétan a Szentlélek kiáradásáról beszél. Nem Jézus tanítványainak élményét idézi meg. Egyszerűen gyermekverset ír, de címe: Pünkösd. Aztán az első négy sorral megadja a mondókás ritmust, amiből pedig versszakról versszakra báj, tisztaság, zene tárul föl: a természet hétköznapiságában lakozó lélek csodája. Amint olvassuk a Pünkösdöt, szinte mosollyal telten lehet érezni, hogy az égvilágon mindenben ott lakik a Lélek.

Szepesi Attila 1942. április 21-én született, és alig három hónappal ezelőtt, 2017. március 30-án, hetvenötödik évében hunyt el Budapesten…

Penckófer János