Sertéspestis Kárpátalján

2017. június 1., 15:23

Az állatorvosok sertéspestissel fertőzött állatra bukkantak a beregszászi járási Beregújfalu közelében – írja az unian.ua hírportál. A Kárpátaljai Állami Megyei Adminisztráció (ODA) jelentése szerint az anyakoca tetemét május 29-én találták meg a falu közelében lévő vadászgazdaságban.

A sertéstől levett mintákat elküldték a Kijevi Állami Laboratóriumi Kutató- és Állategészségügyi Szakintézetbe, ahol a szakértők megállapították, hogy az állat afrikai sertéspestis áldozata lett.

Hennagyij Moszkal közölte, hogy június 1-jén Beregszászban ülést tartottak az ügy kapcsán, ahol arra a döntésre jutottak, hogy karantént vezetnek be, amely magába foglalja a vadászgazdaságokban élő vaddisznók megsemmisítését is. A szomszéd falvak háztartásaiban lévő disznókat a helyi állatorvosnak kötelessége megvizsgálni, ezen kívül engedély nélkül jelenleg nem lehet szállítani a házi sertéseket.

Az UNIAN információi szerint a 2017-es évben Ukrajnában már 70 állatban mutatták ki a sertéspestis tüneteit. Míg 2016-ban 91 pestises állatot vettek jegyzőkönyvbe, Volodimir Lapa, az Ukrajnai Állami Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Szolgálat vezetője ez évre több mint 200 hasonló esetet jósol.

(unian.ua/VV)