Csupán az ukránok egyharmada szerint vált Ukrajna javára a Szovjetunió széthullása

2017. június 3., 16:10

Az ukránok egyharmada (29%) véli úgy, hogy az SZSZKSZ széthullása Ukrajna javára vált – derül ki a Rejting szociológiai csoport felméréséből, amelyet az RBK–Ukrajina ismertet.

„Ukrajna minden harmadik lakója (34%) úgy véli, hogy az SZSZKSZ széthullása több veszteséggel, mint haszonnal járt Ukrajna számára, ezzel ellentétes véleményt 29% fogalmaz meg” – derül ki a felmérésből.

Emellett a jelenleg Ukrajnában folyó dekommunizációt a lakosság mintegy 58%-a szükségtelennek tartja (33%-uk határozottan szükségtelennek, 25% inkább szükségtelennek). A megkérdezettek 34%-a szerint szükséges a dekommunizáció (12% szerint határozottan szükséges, 22% szerint inkább szükséges mint sem), 9%-uknak pedig nem volt véleménye a kérdésről.
A tíz ország között, amelyekkel kapcsolatban a kutatók arról faggatták a válaszadókat, hogy fontosnak tartják-e a történelmet a velük ápolt kapcsolatokban, Oroszország (33% – nagyon fontos, 37% – fontos) mögött Lengyelország (23% – nagyon fontos, 44% – fontos) végzett a második helyen.

A megkérdezettek 63%-a a holodomor meghatározására vonatkozó kérdésre a következőt választotta a felkínált válaszlehetőségek közül: „Az SZSZKSZ kormánya által az ukrán nép ellen elkövetett népirtás”.

(rbc.ua/Kárpátalja)