A termőföldpiac megnyitása ellen tüntettek a parlamentnél

2017. június 7., 20:17

Több ezer ember gyűlt össze szerdán Kijevben a Legfelső Tanács épülete előtt, hogy a termőföldpiac megnyitása ellen tiltakozzék – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

A rendőrség szerint a nagygyűlés résztvevői mintegy ezren lehettek.

A tüntetők többsége idősebb ember és diák volt, akik kezükben az Agrárpárt szimbólumaival, valamint „Nemet mondunk a vad földpiacra”, „A föld eladása népirtás az ukránok ellen” szövegű transzparensekkel vonultak fel.

Ezzel egy időben Vitalij Szkocik, az Agrárpárt vezetője bejelentette, hogy az aktivisták a „vad” földpiac ellen tiltakozók hárommillió aláírását hozták el a fővárosba, melyeket egy országos akció keretében gyűjtöttek. A pártvezető véleménye szerint Ukrajna nem áll készen a mezőgazdasági rendeltetésű földek eladására sem szervezési, sem gazdasági, sem jogi szempontból.

Az Agrárpárt sajtószolgálata közölte, hogy a nagygyűlés keretében át kívánják adni a Legfelső Tanács vezetőinek a párt által kidolgozott, a földviszonyok fejlesztésére irányuló, 2025-ig szóló országos programot tartalmazó törvénytervezetet.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a földpiac megnyitása ellen több ellenzéki párt tiltakozik, többek között az Oleh Ljasko nevét viselő Radikális Párt és a Batykivscsina. Julija Timosenko, a Batykivscsina vezetője a parlament egyeztető tanácsának hétfői ülésén figyelmeztette a kormányzatot, hogy pártja kész tiltakozó megmozdulásokat szervezni a földreform ellen.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)