Szűkülnek a nemzetiségek nyelvhasználati jogai az ukrán médiában

Bocskor Andrea sajtóközleménye

2017. június 8., 15:41

Annak ellenére, hogy Ukrajna egyre közelebb kerül az Európai Unióhoz, a jelenlegi politikai vezetés az ország területén élő nemzeti kisebbségek alapvető jogait fokozatosan korlátozza. Mindezt törvényes keretek közé burkolva, s az Európai Unió felé azt kommunikálva, hogy figyelembe veszik a kisebbségek jogait. A valóságban azonban folyamatosan szűkítik az Alkotmány által garantált nyelvi jogokat.

A hónapok óta zajló kisebbségi jogszűkítési folyamat újabb lépése a Legfelsőbb Tanács által elfogadott audiovizuális tömegtájékoztatási eszközök működését szabályozó törvény, melyet 2017. június 6-án Petro Porosenko elnök aláírásával megerősített. A jogszabály előírja, hogy az országos tévétársaságok napközben 75%-ban ukrán nyelven készült, feliratozott, hangalámondással ellátott vagy szinkronizált műsorokat kell, hogy közvetítsenek. A regionális és helyi tévétársaságok estében a törvény 60%-ban határozza meg az ukrán nyelvű tartalom arányát.

Az ukrán Legfelsőbb Tanács előzőleg 2016. november 8-án a rádiókra vonatkozó nyelvi kvótákat fogadott el. Ennek értelmében előírják, hogy három év alatt az ukrán nyelven készített, illetve vezetett műsorok aránya 50%-ról 60%-ra növekedjen. A fent említett törvények ellehetetlenítik a kisebbségi nyelven történő önálló audiovizuális szolgáltatásokat.

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő a törvény kapcsán elmondta, hogy az anyanyelvhasználathoz való jog az alapjogok részét képezi, s a nemzetközi kötelezettségek megszegése komoly aggodalmakat kelt. „Ukrajnának, mint az európai integrációt választó országnak, kötelessége betartani a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és a diszkriminációmentesség terén vállalt nemzetközi megállapodásokat, a VLAP és a Társulási Egyezmény által vállalt kötelezettségeket, továbbá garantálnia kell az alapvető jogokat, melyek az anyanyelvhasználatra is vonatkoznak” – hangsúlyozta a néppárti politikus.

Brüsszel, 2017. június 8.