Megszűnik az élelmiszerárak állami szabályozása

2017. június 10., 12:51 , 857. szám

A miniszteri kabinet július 1-jei hatállyal megszüntette az élelmiszerárak állami szabályozását – derül ki az Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Állami Szolgálat (Hoszprodpotrebszluzsba) weboldalán megjelent közleményből, amelyet a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata ismertet.

A közlés értelmében július 1-jétől megszűnik a liszt, a kenyér, a tészta- és gabonafélék, a cukor, a marha- disznó- és baromfihús, a kolbászfélék, a tej, túró, tejfel és vaj, a napraforgóolaj, a baromfitojás árának állami szabályozása. A kormány egyben eltörölte a gyártók nyilatkozattételi kötelezettségét a nagykereskedelmi és fogyasztói árak változásairól 13 árucsoport esetében, valamint a „szociális” liszt- és kenyérfajták, a babaételek jövedelmezőségének felső határáról.

A határozatnak megfelelően a Hoszprodpotrebszluzsba a jövőben nem felügyeli az árképzést az élelmiszerek piacán. A szolgálat tevékenységének középpontjában ezután a kommunális szolgáltatások díjainak, valamint a szabályozott gyógyszeráraknak az ellenőrzése áll.

A Dzerkalo Tizsnya emlékeztet, hogy a kormány kezdeményezésére tavaly októbertől kísérleti jelleggel már megszüntették több élelmiszercikk árának állami szabályozását.

(zn.ua/Kárpátalja)