Potápi: A kárpátaljai magyaroknak is kiemelt jelentőségű az ukrán vízummentesség

2017. június 11., 15:29

A nemzetpolitikai államtitkár szerint a kárpátaljai magyarság számára is kiemelt a jelentősége annak, hogy szabadon utazhatnak az Európai Unióba, és nagyban hozzájárul, hogy erősödjenek a kapcsolatok az anyaországgal.

Potápi Árpád János vasárnap az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte, hogy életbe lépett az EU Ukrajna vízummentességéről hozott döntése, amelynek köszönhetően az ukrán állampolgárok szabadon, vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió területére.

Kiemelte: az európai uniós vízummentesség megvalósulása mérföldkő Ukrajna európai integrációs útján, amelyet Magyarország a kezdetektől elkötelezetten támogat.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ratifikálta Ukrajna európai uniós társulási megállapodását, és az elmúlt években nagyon sokszor lépett fel Ukrajna uniós vízummentességének késleltetése ellen.

A vasárnap hatályba lépő vízummentesség ezért a magyar kormány számára is fontos siker – hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Magyarország érdeke a demokratikus, politikailag és gazdaságilag erős, a nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben tartó Ukrajna – mondta az államtitkár, hozzátéve: az uniós vízummentesség életbe lépése meghatározó ebben a folyamatban, amelyben a további haladás a magyar kormánynak kiemelt fontosságú.

Egyelőre nem nőtt a magyar–ukrán határátkelők járműforgalma az ukrán állampolgárok vasárnap nulla órakor érvénybe lépett európai uniós vízummentessége miatt – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére.

Tájékoztatásuk szerint a záhonyi határátkelőhelyen a szokásos vasárnapi forgalmat lehet tapasztalni, az intézkedés miatt a várakozási idők nem emelkedtek. A www.police.hu oldalon olvasható adatok szerint a Magyarországra belépő személyautóknak hatvan percet kell várakozniuk Záhonynál.

Vasárnap nulla órakor életbe lépett az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentessége, a szabályok szerint Ukrajna biometrikus útlevéllel rendelkező állampolgárai ezentúl vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió tagállamaiba. Az ilyen úti okmánnyal rendelkező ukrán állampolgárok félévenként 90 napot tartózkodhatnak az uniós országokban – az Egyesült Királyság és Írország kivételével – turisztikai vagy üzleti céllal, valamint családi okokból. A határátlépéskor az utasnak rendelkeznie kell olyan papírokkal, amelyek jelzik utazásának célját.

Ha a határőrök kérik, akkor igazolnia kell, hogy van szálláshelye vagy szállodafoglalása, fel kell mutatnia a visszaútra szóló jegyet, egészségügyi biztosítását és meghatározott pénzösszeget.

Az utóbbi országonként változó nagyságú, Magyarország esetében a legkisebb, 35 euró.

(mti.hu/VV)