Brenzovics László: Jelentős siker Ukrajna számára, hogy megkapta az EU-tól a vízummentességet

2017. június 12., 18:36
Brenzovics László

Jelentős siker Ukrajna számára, hogy az Európai Unió eltörölte vele szemben a vízumkényszert, jóllehet ezt már 20 évvel ezelőtt meg kellett volna tennie, vagy eleve be sem kellett volna vezetnie azt – jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője az MTI-nek nyilatkozva hétfőn Ungváron.

A politikus kifejtette: érthetetlen számára, hogy miért kellett mostanáig halogatnia az EU-nak a vízummentesség megadását az ukrán állampolgároknak, mivel szerinte a feltételek, éppúgy, mint most, korábban is adottak voltak a vízumkönnyítéshez. Mindazonáltal jelentős siker Ukrajna számára, hogy az EU eltörölte vele szemben a vízumkényszert, jóllehet ezt már 20 évvel ezelőtt meg kellett volna tennie, vagy eleve be sem kellett volna vezetnie azt, hiszen az ukrán állampolgárok soha nem jelentettek semmiféle veszélyt Európára nézve – emelte ki.

A kérdésre, hogy miként érinti az ukrán állampolgárok vasárnap életbe lépett európai uniós vízummentessége a kárpátaljai magyarságot, a KMKSZ elnöke kifejtette: „Kétségtelen, hogy pozitívan érint bennünket, kárpátaljai magyarokat a vízumkényszer eltörlése, jóllehet a mi esetünkben nem volt kritikus a helyzet, hiszen a magyar kormány segítségével a schengeni rendszer bevezetése után sikerült egy olyan megoldást találni, ami lehetővé tette a kárpátaljai magyarság számára a könnyített vízumhoz jutást”.

A KMKSZ 2008-tól támogató nyilatkozatokat ad ki, amelyek száma mostanra megközelíti a 200 ezret – emlékeztetett. Hozzátette, a támogató nyilatkozatok alapján a magyar konzulátusok vízumot adtak a kárpátaljai magyar embereknek, s a vízumdíjat mindenkinek visszatérítették. Ezért külön köszönet illeti Magyarországot, hogy abban a rendkívül nehéz időszakban sikerült biztosítani a kárpátaljai magyarság számára a kapcsolattartást az anyaországgal – mondta Brenzovics László.

(MTI)