Az ukránok 70 százaléka szerint a Majdan-tüntetésekhez hasonló újabb tiltakozások kezdődhetnek

2017. június 14., 16:10

Az ukránok 70 százaléka szerint az országukban olyan helyzet alakult ki, amely rövid időn belül egy újabb, a korábbi két hatalomváltó tömegmozgalomhoz, azaz a 2004-es „narancsoshoz", illetve a 2013-2014-es EU-integrációshoz hasonló nagyszabású Majdan-tüntetésekhez vezethet – derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves Rejting ukrán közvélemény-kutató csoport nemrég végzett, és amelynek eredményét szerdán ismertette az UNIAN hírügynökség.

A közvélemény-kutatásban részt vevők csaknem 40 százaléka válaszolta azt, hogy kész részt venni tömegdemonstráción, ha azt a közeljövőben szerveznék meg, a megkérdezetteknek körülbelül a fele viszont nem csatlakozna a megmozduláshoz. A felmérés szerint utcára vonulni leginkább a nyugat-ukrajnaiak lennének készek, pártszimpátia szerint pedig a parlamentben korábban kormánypártból ellenzékivé vált, Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Szamopomics (Önsegély) és az Oleh Ljasko vezette nacionalista, populista Radikális Párt, valamint az Oroszországba menekült volt államfő, Viktor Janukovics egykori híve, Vadim Rabinovics által alapított Za Zsittya (Életért) elnevezésű párt hívei.

A Rejting a felmérést május 19–25. között végezte kétezer ember személyes megkérdezésével.

(MTI)