Felújításra került a batári görögkatolikus óvoda

2017. június 14., 15:15 , 857. szám

Június 11-én hivatalosan is átadták a nagyszőlősi járási Batár óvodásainak a felújított, korszerűsített óvodaépületet.

A településen 2006-ban holland segítséggel sikerült újraindítani az óvodát. Akkor csak egy csoport működött, mára már kétcsoportnyi gyermek befogadására is van igény és lehetőség a helyi görögkatolikus egyházközség kötelékébe tartozó Szent Mihály Görögkatolikus Óvodában.

Múlt év novemberében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának támogatásával az elektromos és a vízhálózatot is korszerűsítették, új padlózat, új vizesblokk szolgálja innentől a gyerekek és a dolgozók kényelmét. A Nagyszőlősi Járási Állami Adminisztráció támogatásának köszönhetően új bútorokat is kapott az intézmény.

Az eseményen Himinec Mária járási szakmódszerész vágta át az átadást jelképező szalagot Szalipszki Endre és Demkó Ferenc kíséretében, a helynök úr pedig megszentelte az óvoda helyiségeit. Majd a batári görögkatolikus templomban az óvoda növendékei műsorral köszöntötték a megjelent vendégeket. Szalipszki Endre, Magyarország beregszászi főkonzulja köszöntőjében afeletti örömét fejezte ki, hogy a tervek szerint hamarosan háromcsoportossá bővítik az intézményt. Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi kerületének vezetője, püspöki helynök az egyházmegye dicsőséges, ugyanakkor sok nehézséggel terhelt múltjára emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy a múlt eseményeit feloldják a jelenbéli örömteli események. Mihajlo Ruszanyuk, a Nagyszőlősi Járási Állami Adminisztráció elnöke arról szólt, hogy mindig a jó dolgokban történő előrehaladásra kell törekednünk. Mészár István református lelkész pedig az óvodáskornak a nevelésben betöltött fontosságára hívta fel a figyelmet. Az átadón jelen volt a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda küldöttsége is, mellyel testvéróvodai kapcsolatot szeretne kiépíteni a batári óvoda vezetősége.

Az óvodának jelenleg 41 növendéke van, s 16 gyerek kezdi meg az iskolát szeptember elsején a Batári Elemi Iskolában.

Espán Rita