Tusk: Hamarosan befejeződhet a EU-ukrán társulási megállapodással kapcsolatos munka

2017. június 22., 15:02

A következő hetekben befejeződhet az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodással kapcsolatos munka, ami fontos ahhoz, hogy Ukrajna stabil és biztonságos állam legyen, gazdasága pedig növekedjen – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott megbeszélését követően csütörtökön.

Tusk ukránul elmondott nyilatkozatában méltatta Ukrajnát az elmúlt években tanúsított „türelem és következetesség” miatt, és ugyanilyen türelmet és következetességet kért a korrupció és a visszaélések elleni harcban.

A tanács elnöke gratulált Ukrajnának, hogy a drámai háborús körülmények ellenére sikerült megfelelnie az uniós beutazást biztosító vízummentesség követelményeinek, továbbá elismerését fejezte ki Kijev bátorságáért és elszántságáért, amellyel a kelet-európai ország a függetlenségét védi.

„Önöknek minden apró sikerért kemény munkával, és sajnos a vérükkel kellett megfizetniük. Mindent megérdemelnek, amit elértek” – fogalmazott Tusk.

Petro Porosenko a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta: a vízummentesség történelmi fordulópont Ukrajna számára, ugyanis ez a végső búcsút jelenti az egykori Szovjetuniótól, az orosz birodalomtól.

Az ukrán elnök szerint azokat a reformokat, amelyeket más kelet-európai országok csaknem húsz évvel ezelőtt már meghoztak, Ukrajnának nehéz körülmények között sikerült rövid idő alatt teljesítenie. Ezzel a lépéssel Ukrajna soha nem látott közelségbe került az Európai Unióhoz.

(MTI)