Negyed évszázada kezdődött

XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem

2017. július 8., 11:25

Huszonöt éve minden nyáron megszervezi a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, erre emlékeztek az idei tábor résztvevői a rendezvénynek sok éve helyt adó felsőszinevéri üdülő udvarán öt évvel ezelőtt felállított életfánál, amely Pocsai Vince református lelkész alkotása.

Az alapítók egyike, Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke azon kevesek közé tartozik, aki mind a 25 szabadegyetemen részt vett. Visszaemlékező beszédében a kezdetekről elmondta: „1992-ben, Malomréten volt az első tábor, egy olyan időszakban, amikor széthullott a szovjet birodalom. Akkor mindenki úgy érezte, úgy látta, hogy most egy új világ következik… Ekkor egy új nemzedék kereste egymással a kapcsolatot és próbált új helyzetet teremteni, újra összekapcsolni a természetellenes módon szétszakított régiónkat.” A KMKSZ elnöke hangsúlyozta Németh Zsoltnak és barátainak a szerepét, a kárpátaljai magyarság irányában történő nyitásban és a Fidesz-táborok létrejöttében, amelyeknek kétségtelenül nagyon nagy befolyásuk volt a későbbi történésekre, azokra a dolgokra, amelyeket sikerült megoldani az elmúlt 25 évben – értékelte Brenzovics László.

Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki ugyancsak részt vett eddig mind a 25 kárpátaljai tábor munkájában, hozzáfűzte: „Nekünk az elmúlt 25 esztendőben ez a kárpátaljai tábor azért volt az összes többinél egy kicsit kedvesebb, mert igazán itt tudtuk átélni azt a Brenzovics által említett nagy nemzedéki egymásra találást, ami hála Istennek a rendszerváltás óta folyamatosan tart. Ennek az egymásra találásnak a lényege talán úgy ragadható meg: jó együtt lenni. Nagyon fontos dolgokban tudunk a segítségetekre lenni. Harmadsorban pedig ti a munkátokkal értelmet adtok annak, amit mi csinálunk.” Németh Zsolt megköszönte a kárpátaljai és anyaországi szervezők fáradhatatlan, két és fél évtizedes munkáját, majd a jelenlévők megkoszorúzták az életfát.

Ezt követően ünnepi fogadáson méltatták a résztvevők a szabadegyetem 25. születésnapját, majd egy közeli kolibában Pál István Szalonna és Bandája adott fergeteges koncertet, amelyet követően jókedvűen táncoltak a jelenlévők az ugyancsak hosszan tartó táncházban.

Badó Zsolt