Különleges gyermeknap Palágykomorócon

Nagymamámtól tanultam

2017. július 12., 12:24 , 861. szám

Ezúttal a szokásos gyermeknapi programokon túl a községre jellemző hagyományos ételek elkészítésével és hagyományos népi játékokkal is megismertették a községben élő gyermekeket a helyi KMKSZ-alapszervezet gyermeknapjának szervezői.

Andrejcsák-Tóth Anetta, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnöke megnyitóbeszédében elmondta: „Immár negyedik alkalommal van szerencsém köszönteni benneteket, kedves gyerekek, az alapszervezetünk által rendezett gyermeknapon. Ez az alkalom kicsit más lesz, mint a korábbi években, hisz a gyermeknapi rendezvényt egy hagyományőrző, Nagymamámtól tanultam című program kíséri, melynek célja, hogy a játék mellett lehetősége legyen mindenkinek kipróbálni és megtanulni hagyományos, régi ételek elkészítését és megízlelni azokat, valamint hagyományos gyermekjátékokat kipróbálni…”

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: különlegessége a rendezvénynek, hogy közösségünk fontos értékei mentén szerveződött, egyrészt a gyermekek vannak a központban mint legfontosabb értékeink, másrészt gasztronómiai hagyományaink jelennek meg értékként ezen a napon.

A Molnár Katalin vezette csapi és a Andrejcsák Beáta vezette palágykomoróci nyugdíjasklubok tagjaival helyben, együtt dagasztották a gyerekek a fánk és a lángos tésztáját. Andrejcsák Erzsébetnek és Illár Ilonának köszönhetően megkóstolhatták a Palágykomorócra korábban még jellemző darás és gombódás káposztát. A gyerekek közül sokan kipróbálták a hagyományos gyermekjátékokat is, köszönhetően Szaniszló Erzsébetnek és Bettinának, de ingyen ugrálhattak az ugrálóvárban, Mihályi Noémivel és Himics Barbarával lehetett üveget festeni, vagy rajzolni papírra és aszfaltra Fegykó Alexandrával, Hrenyó Viviennel és Tóth Csenge Rebekával, de nagyon népszerűek voltak Illárné Kovács Anikó, valamint Munkácsy Lívia arcfestők is. Danicsku Ilona gyönyörű hajfonatokat varázsolt a kislányoknak, Danicsku Márk kézügyességének köszönhetően pedig Bogyóval és Babócával lehetett fényképezkedni, közben a szülők Curkó Tündénél megmérethették a vérnyomásukat.

Andrejcsák-Tóth Anetta köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak: a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének, a Palágykomoróci Kenguru Jótékonysági Alapítványnak és a szürtei Italia Snack & Pizzának, valamint a segítőinek, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezete elnökségének, akik nagyon sokat dolgoztak azért, hogy sikeres lehessen a gyermeknap.

Végül a sok megéhezett és elfáradt gyerek jól belakmározhatott a finom fánkból, tejfölös lángosból, de ingyen fogyaszthatott mindenki jégkását is, köszönhetően a szürtei pizzériának.

dózsa