Hrojszman azt akarja, hogy a parlament az oktatási és az egészségügyi reformmal kezdje az őszt

2017. július 14., 16:34

Volodimir Hrojszman kormányfő arra számít, hogy a parlament még az ősszel megszavazza az egészségügyi és az oktatási reformot. A miniszterelnök erről a péntek délelőtti kormányóra keretében felszólalva beszélt a parlamentben.

„Ősszel arra fogjuk kérni önöket, kollégák, hogy három reform, az oktatási, az egészségügyi és a nyugdíjreform tárgyalásával kezdjék a munkát” – jelentette ki.

„Addigra ezek a törvények elő lesznek készítve a második olvasatban való tárgyaláshoz. Egyesek már elő is lettek készítve és a figyelmünket igénylik, hogy megváltoztassuk az országot” – tette hozzá Hrojszman.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy sikerült elfogadni első olvasatban a nyugdíjreformot, s a parlament július 13-i ülésének napirendjén szerepelt „az egészségügy nagyon fontos reformja és az oktatási reform”.

„Ezek a reformok hivatottak megváltoztatni az ukrán polgárok életminőségét. Az embereknek minőségi oktatást, minőségi egészségügyi rendszert, minőségi nyugdíjellátást kell kapniuk – mindezt el lehet fogadni, és hiszem, hogy el is lesz fogadva a parlament falai között” – jelentette ki.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, a közvélemény arra számított, hogy a parlament még a nyári szünet előtt elfogadja az oktatási és az egészségügyi reformot érintő törvényeket, ám a képviselők nem is tárgyaltak ezekről a kérdésekről a mostani, a vakáció előtti utolsó plenáris héten, ugyanakkor a honatyák a jelenlegi ülésszak meghosszabbítását sem szavazták meg.

A Legfelső Tanács következő, nyolcadik ülésszaka szeptember 5-én veszi kezdetét.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)