Amnesty International: Vizsgálják ki a Seremet-gyilkosságot

2017. július 19., 17:11 , 863. szám

Salil Shetty, az Amnesty International (AI) civil jogvédő szervezet főtitkára Pavlo Seremet meggyilkolásának kivizsgálását követeli – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

„Egy év telt el azóta, hogy Pavlo Seremetet megölte az autójába rejtett pokolgép, és máig nem szolgáltattak neki igazságot” – írta Shetty a Twitteren.

„Derítsék fel, ki ölte meg Seremetet” – követelte.

Az AI jelezte, hogy az ukrán Belügyminisztérium 2017. május 19-i levele értelmében a Pavlo Seremet meggyilkolásának ügyében folyó vizsgálatot „az Ukrán Nemzeti Rendőrség vezetése felügyeli”. Azonban a számos nyomozati cselekmény és a nagymennyiségű átnézett videofelvétel ellenére a nemzeti rendőrség feje által vezetett nyomozócsoport máig nem tudta azonosítani az elkövetőket.

Az újságíró emléke előtt tisztelgők július 20-án, a gyilkosság napján a merénylet kijevi helyszínén gyülekeznek majd, ahonnan az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) épületéhez vonulnak, azt követően pedig az elnöki adminisztráció és a Belügyminisztérium előtt követelik majd a bűncselekmény kivizsgálását.

Mint ismeretes, Pavlo Seremettel 2016. július 20-án végzett az autójába rejtett pokolgép. A hatóságok hajlanak arra, hogy az újságírót szakmai tevékenysége miatt gyilkolták meg, ám sem az elkövetőket, sem a gyilkosság megrendelőit nem sikerült azonosítaniuk.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)