Újra itt a botulizmus

2017. július 20., 12:46 , 863. szám

A botulizmus újabb eseteit jelentették Ukrajnában. Az esetek egyikében a betegség ipari előállítású halkonzerv fogyasztásának következménye volt – jelentette az UNN hírügynökség Olha Holubovszkának, az Egészségügyi Minisztérium külsős infektológus szakemberének a Facebook közösségi oldalon megjelent bejegyzésére hivatkozva.

Holubovszka azt javasolja a lakosságnak, hogy korlátozzák a boltban vásárolt, vagy ipari körülmények között előállított konzervipari termékek fogyasztását. Az ilyen termékeket hőkezelésnek kell alávetni – tette hozzá.

A hírügynökség emlékeztet, hogy az év eleje óta Ukrajnában 76 esetben diagnosztizáltak botulizmust, melyek közül nyolc halálosnak bizonyult.

Szerhij Trihubenko parlamenti képviselő korábban kijelentette, hogy a botulizmus-fertőzések Ukrajna különböző régióiban az üzleti tevékenység ellenőrzésére meghirdetett moratórium következményei.

A botulizmus felbukkanására az ENSZ is reagált. Az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet, a FAO az ukrán Agrárpolitikai Minisztériummal együttműködésben útjára indította azt a projektet, amelynek célja létrehozni Ukrajnában a halból készült élelmiszerek nemzeti biztonsági és minőségellenőrzési rendszerét.

(unn.com.ua/Kárpátalja)