Embereket kínoztak a körzeti rendőrök

2017. július 21., 09:04 , 863. szám

Hivatali visszaélés, kínzás és kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették a pokrovszki rendőrség bűnmegelőzési szektorának három körzeti tisztjét – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Donyeck Megyei Ügyészség tájékoztatása nyomán.

A nyomozás megállapította, hogy a rendőrök a bűncselekmények és közigazgatási vétségek feltárása terén végzett munkájuk eredményességi mutatóinak javítása érdekében rendszeresen hamisítottak bizonyítékokat. Egyebek mellett kábítószereket adtak át kábítószerfüggőknek, hogy azután büntetőeljárást indítsanak ellenük. Ezenkívül az őrizetesek verésének és kínzásának eseteire is fény derült.

„Így a bűnüldözők az egyik körzeti rendőrőrszoba helyiségében arra késztették az őrizetest, hogy vállalja magára a felelősséget egy olyan bűncselekményért, amelyet nem követett el. Amikor az őrizetes ezt megtagadta, a rendőrök gumibottal verték a fejét, a törzsét, a kezeit és a lábait” – közölte az ügyészség.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)