Amit Isten egybeszerkesztett, ember szét ne válassza…
Búzaösszeöntés Nevetlenfaluban
Jóllehet, 1920-ban határoknak nevezett ronda krikszkrakszokkal firkálták tele a Kárpát-medence térképét, bűnt követve el egy nemzet ellen, mely évszázadokig védte Európa nyugatabbra és északabbra eső területeit a terjeszkedő Oszmán Birodalom ellenében, ám a mesterséges határok különböző oldalaira került magyar nemzetrészek közt máig sem halt el a kapcsolat. Ennek egyik legújabb jelképe a Magyarok Kenyere program, melynek keretében július 28-án, Nevetlenfaluban kárpátaljai, partiumi és magyarországi magyar gazdák búzáját öntötték össze egy közös zsákba, jelezve, hogy ahogy a három különböző országban megérett búzaszemek egy helyre kerülnek, úgy a határok által elválasztott közösségek is összekapcsolódnak egymással.
Nevetlenfalu, romániai testvérközsége, Halmi, valamint magyarországi testvértelepülése, Törökszentmiklós búzáját a kárpátaljai helység polgármesteri hivatala előtti téren, a sztálini önkény áldozatainak az emlékművénél öntötték össze. Az ünnepséget dr. Oroszi József, Nevetlenfalu polgármestere nyitotta meg, kifejtve a búzaösszeöntés szimbolikus jelentőségét. Majd Őrhidi László, a Magyarok Kenyere program kárpátaljai részét szervező „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke lépett a megjelentek elé. Felidézte, miszerint négy évvel ezelőtt, 2013-ban született meg az elhatározás arról, hogy vidékünk is bekapcsolódjon a programba. A következő esztendőben már sikerült is összeönteni 6,4 tonna búzát, s a program kárpátaljai része azóta egyre bővül, mind több terményt sikerül egybegyűjteni, aminek köszönhetően jelentős lisztadományokban részesülnek szülőföldünk magyar egyházi líceumai és a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon. Most pedig az alapítvány arra törekszik, hogy mind több kárpátaljai gazda kapcsolódjon be a programba, még ha csak jelképes mennyiségű búzával is.
Beszéde második felében azután Őrhidi László kitért arra, mennyire kötődik a magyar ember a kenyérhez, ami a nyelvünkben, a szóhasználatunkban is tükröződik. Például aki dolgozik, az kenyeret keres, a legjobb barátunk a kenyeres pajtásunk, s ha egy ellentét kiéleződik, akkor a szembenálló felek kenyértörésre viszik a dolgot. És persze, a kenyér az egyik alapvető élelmiszerünk, melynek alapanyaga, a búza abból a földből sarjad, melyet 1100 éve öntöz a vérünk, a verítékünk…
Boldog István, Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. sz. választókerületének fideszes parlamenti képviselője (Törökszentmiklós is ehhez a választókerülethez tartozik) beszédében feltette a költői kérdést: mi lehetne jobb, mint az összmagyarság által egybegyűjtött búzából készített kenyér, s kiemelte a Magyarok Kenyere program jelentőségét. Majd kifejtette: bár határok választanak el minket egymástól – még –, de bízzunk a jobb jövőben, és abban, hogy a magyar nemzet marad a legnagyobb nemzet a Kárpát-medencében.
Seres János, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye tiszteletbeli esperese – a kenyér kapcsán – kiemelte a kovász jelentőségét. Mint elmondta, a kovász visz életet a lomha kenyértésztába, indítja be annak megkelését. Számunkra pedig Jézus szeretete az a kovász, mely ha átjárja lelkünket, elevenné teszi a lelki életünket. Emellett pedig arról is szólt, hogy a magyar nemzet különböző részei éppen úgy el vannak választva egymástól, mint a búzaszemek a kalászban. De ha összefogunk, akkor összefogásunkból nemzetmegtartó erő születik.
Elek Arnold halmi református lelkész pedig kifejtette, hogy a kenyér Isten áldása, ajándéka a számunkra. Majd a három, különböző országból itt egybesereglett magyarok találkozásáról szólva leszögezte, hogy a találkozás csodája által testileg-lelkileg tudunk épülni, jobbulni.
Mit fűzhetünk hozzá mindehhez? A történelem során nem először választottak el minket, a magyar nemzet különböző részeit egymástól. Gondoljunk csak Magyarország három részre való szakítására a török hódoltság korszakában. De az Isten által egybeszerkesztett magyar nemzetet – lélekben – nem lehetett akkor sem, és nem lehet most sem elszakítani egymástól. Majd a török hódoltság korszaka véget ért… Igen, mi együvé tartozunk. Éljünk a határok bármelyik oldalán, magyarul beszélünk, gondolkodunk, álmodunk. És egységről álmodunk. De tennünk is kell azért – a határok minden oldalán –, hogy egyek legyünk. József Attila szavaival élve: „Ez a mi munkánk – és nem is kevés.”
Lajos Mihály
