Egán Ede Alapítvány: Megvannak 2017 első nyertes pályázatai

2017. augusztus 2., 17:29 , 865. szám

Július 26-án az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány Kuratóriumának felterjesztésére a Budapesten működő Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Stratégia Irányító Testület jóváhagyta a gazdaságfejlesztési stratégia keretében 2017 tavaszán meghirdetett mezőgazdasági pályázatok nyerteseit.

A testület döntéséről az alapítvány igazgatóját, Berki Mariannát kérdeztük.

– Az egyéni vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési, innovációs támogatására a mezőgazdaság területén meghirdetett pályázat hat alkategóriájában az 1639 előterjesztett pályázatból az irányító testület 954 pályázatot támogatottként, valamint 490 pályázatot forrás függvényében támogatottként hagyott jóvá.

A 954 nyertes pályázó, a pályázati keretösszeget, ami 1 milliárd forint volt, jelentősen túllépve, közel 2,5 milliárd forint összegben kap majd támogatást. Ahhoz, hogy a forrásfüggvényes pályázatokat is ki tudjuk fizetni, több mint 1,2 milliárd forintra lenne még szükség.

A végső döntést meghozó budapesti testület 195 pályázat támogatását elutasította. Egy részüket azért, mert nem érték el a minimális 40 pontot, vagy mert nem feleltek meg a pályázati felhívásban lefektetett követelményeknek. Például nem beszéltek magyarul, nem rendelkeztek sem saját földterülettel, sem érvényes bérleti szerződéssel. Sokan szerettek volna olyan eszközökre pályázni, ami a kiírás alapján nem támogatott eszköznek minősül, így hiába értek el az értékelés során jó pontszámokat, nem kaphatnak támogatást.

Jelenleg a pályázók értesítése és a szerződések megkötésének előkészítése van folyamatban. Tervek szerint a szerződéskötésekre augusztus 21-én, Beregszászban kerül majd sor. Addig azoknak a nyertes pályázóknak, akik még nem jegyezték be hivatalosan vállalkozói tevékenységüket, be kell jegyeztetniük magukat. A szerződés aláírását követően a pályázóknak ki kell fizetniük a kötelező önrészt, és csak akkor fogják megkapni a megítélt támogatást.

A nyertesek listája itt tekinthető meg.

-mf-