Eladható a saját rész a közös lakásból?

2017. augusztus 5., 14:43 , 864. szám

„A négyszobás lakást négyen privatizáltuk még 2000 előtt édesanyámmal és két idősebb testvéremmel, akik azóta már elköltöztek otthonról. Édesanyám meghalt, s végrendeletében rám hagyta a lakás rá eső részét. Megtehetem, hogy miután lezárul az örökösödési eljárás, eladom a lakást a testvéreim hozzájárulása nélkül? Így megkaphatnám a saját tulajdonrészemet, mivel a testvéreim nem akarnak hozzájárulni az eladáshoz, de az én részemet se szeretnék kifizetni. Hogyan juthatok hozzá ahhoz, ami engem illet?”

– A leírtakból megállapítható, hogy testvéreivel együtt közös tulajdonként birtokolják a szóban forgó ingatlant. Ezen belül ön rendelkezik a lakás kétnegyed részével, két testvérét pedig egy-egy negyedrész illeti meg.

A Polgári törvénykönyv (Ptk.) 361. cikkelye értelmében társtulajdonosként önnek jogában áll önállóan rendelkezni a saját lakásrészével, azaz szabadon eladhatja, odaajándékozhatja, vagy éppen örökül hagyhatja azt másra.

Ha azonban el kívánja adni a saját részét, figyelembe kell vennie, hogy a Ptk. 362. cikkelyének 1. pontja értelmében a társtulajdonosoknak előjoguk van az ön tulajdonrészének megvásárlására azon az áron, amelyen áruba bocsátja. Az eladási szándékáról ezért önnek írásban tájékoztatnia kell testvéreit, feltüntetve az árat és az eladás esetleges további feltételeit (lásd a Ptk. 362. cikkelyének 2. pontját!).

A tájékoztatás kézhezvételétől számítva a testvéreinek egy hónapig lesz előjoguk az ön tulajdonrészének kivásárlására. Miután lejárt az egy hónap, ön tetszése szerint bárkinek eladhatja a saját tulajdonrészét, testvérei pedig nem akadályozhatják meg ebben.

Megjegyzendő, hogy abban az esetben, ha oda szeretné ajándékozni a saját tulajdonrészét, esetleg végrendeletében másra kívánja hagyni, a társtulajdonosok nem rendelkeznek semmilyen előjoggal.

hk