A határőrök semmit sem tudnak a migránsokat szállító repülőről

2017. augusztus 9., 14:37 , 865. szám

A kárpátaljai határőrök semmit sem tudnak arról a repülőgépről, amelyen a napokban 10 illegális bevándorlót juttattak át Szlovákiába – közölte a mukachevo.net.

A Csapi Határőr-alakulatnál feltételezik, hogy a repülőszerkezet nem Kárpátalja területéről szállhatott fel, és nem ide tért vissza. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a gép megyénk légterén át jutott el az EU-ba, majd tért vissza.

Olena Tracsuk, a Csapi Határőr-alakulat szóvivője a mukachevo.netnek megerősítette, jelenleg nincsenek arra vonatkozó információik, milyen típusú repülőgépről lehetett szó, illetve honnan szállt fel, s hová tartott.

Amikor a gép a határ felett szállt el, határőreink felfigyeltek a motorzúgásra és tájékoztatták erről szlovák kollégáikat. De mire azok megérkeztek a földet érés helyére, a repülő már ismét felemelkedett, ezért nem sikerült azonosítani.

A határőrök feltételezik, hogy olyan gépről is szó lehet, amelynek elegendő üzemanyaga volt ahhoz, hogy valamelyik szomszédos megyéből repüljön ide, ezért gyakorlatilag lehetetlen megtalálni.

Korábban közölték, hogy a két ország közötti visszafogadási megállapodás alapján a repülőgépen Szlovákiába juttatott 10 indiai illegális bevándorlót visszatoloncolták Ukrajnába. Jelenleg is tart a migránsok kihallgatása a Csapi Határőr-alakulatnál. A mukachevo.net úgy tudja, valamennyien turistavízummal érkeztek Odesszába június–július folyamán.

(mukachevo.net/Kárpátalja)