Holttestre bukkantak a községháza előtt

2017. augusztus 12., 20:00

Az előzetes információk szerint, a holttest körülbelül 3 napig feküdt egy árokban a perecsenyi járási Drugetháza (Zaricsovo) községben.

Tegnap délben vették észre a járókelők és már azonosították az elhunytat. Az operatív nyomozási csoport kiderítette, hogy az áldozat egy 53 éves helyi lakos, aki nem vetette meg az alkoholt. A nyomozók 30 késszúrást találtak a hullán: 22 szúrt sebet a mellkas területén, és további 8-at a nyak tájékán.

A nyomozók rövid időn belül megtalálták az elkövetőt, aki az áldozat 16 éves unokaöccse. Kiderült, hogy augusztus 7-én délután a férfi alkoholt és cigarettát keresett abban a házban, ahol a fiú él az anyjával.

Összeszólalkozott a háziakkal, majd a vita hevében a kiskorú elkövető felkapott egy kést, amivel többször megszúrta a rokonát, a gyilkosságot követően pedig megpróbálta eltüntetni a nyomokat. A bűncselekmény ügyében tart a nyomozás.

(pmg.ua/RV)