Himnusz a „legmagyarabb folyó” forrásvidékén

2017. augusztus 16., 09:23 , 866. szám

A KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének tisztségviselői és aktivistái augusztus 5-én honismereti kiránduláson vettek részt. A kora reggeli indulás ellenére a 39 fős társaság jó hangulatban, izgatottan indult útnak a Fekete-Tisza forrása felé. Az első megállóra a Máramarosi-medence völgyében elterülő hajdani koronavárosban, Técsőn került sor, ahol rövid séta keretében megtekinthették a városközpont nevezetességeit: a középkori eredetű református templomot, a római katolikus templomot, továbbá a város híres szülöttének, a XIX. századi naturalizmus és realizmus egyik legkiválóbb képviselőjének, Hollósy Simonnak a mellszobrát és a técsői magyarság egyik legnagyobb büszkeségét, a Kossuth Lajos tiszteletére állíttatott mellszobrot.

Átutazóban a csapat megállt az Európa földrajzi középpontját jelölő obeliszknél, majd szabad program következett: az utazók megörökíthették az emlékművet, gyönyörködhettek a festői tájban, vagy éppen az utcai árusok kínálatából válogathattak. A közös ebédet követően indultak tovább Kőrösmező irányába. Innen terepjáróval folytatták az utat, 22,5 km-en keresztül, majd ezt követően egy 3 km-es gyalogtúra megtétele után érték el úticéljukat, a Fekete-Tisza forrását. Figyelemre méltó, hogy a 39 főből 38-an sikeresen leküzdötték a fizikailag is megterhelő terepjárós útszakaszt, majd 36-an a gyalogos sétát megtéve érték el a kitűzött célt.

A lenyűgöző látványt az a magasztos élmény koronázta meg, amit a nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklése jelentett a „legmagyarabb folyó” forrásvidékén.

A hazafelé vezető úton pihenőt tartottak Rahón, ahol megtekintették a két Tisza összefolyását. A csapat a késő esti órákban érkezett Beregszászba fáradtan, ám élményekben annál gazdagabban.

A honismereti kirándulás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg, amit ezúton is köszönünk.

A KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének Elnöksége