II. Tóháti Öregfiúk-focitorna

2017. augusztus 16., 09:37, 866. szám

2017. augusztus 13-án Bót­rá­gyon megrendezésre került a II. Tóháti Öregfiúk-focitorna, melyre a tóháti falvak közül Csonkapapi, Bótrágy, Zápszony és Kisbakos csapatai neveztek be. Horváth Árpád, a KMKSZ Bótrágyi Alapszervezetének elnöke a szervezők nevében köszöntötte a focicsapatokat és a sportot kedvelő közönséget. Az egy évvel ezelőtti kezdeményezésük immáron hagyománnyá vált, és második alkalommal sikerült megrendezni a tornát. Mivel a tornán csak 40 év fölötti labdarúgók vehettek részt, ezért mottójuknak a „Nemcsak a húszéveseké a világ...” híres táncdal címét-sorát választották. A torna sportszerű és barátságos hangulatban zajlott, melyet Kisbakos csapata nyert meg. Tehát egy éven keresztül ők birtokolhatják a vándorkupát. A második helyen Zápszony végzett, míg a bronzérmes Bótrágy csapata lett. A szervezők a hölgyekről sem feledkeztek meg, számukra „tésztanyújtó-dobáló” versenyt rendeztek. Egy kis pihenő után a férfiak kipróbálhatták magukat tizenegyesrúgó versenyben is. A legfiatalabb korosztály tagjai pedig zsákfutásban mérhették össze ügyességüket. A torna szeretetvendégséggel ért véget, melyen a házigazdák finom bográcsgulyással kedveskedtek a kissé megfáradt focistáknak. A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

S.G.