Kihirdették a KMKSZ ISZ fotópályázatának nyerteseit

2017. augusztus 20., 17:00 , 867. szám

Augusztus 19-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében került sor a KMKSZ ISZ által meghirdetett Kárpátalja a Te szemeddel elnevezésű fotópályázat eredményhirdetésére. A rendezvényre szép számmal gyűltek össze fiatalok, a teremben minden pályaművet megtekinthettek az érdeklődők.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke nyitóbeszédében örömét fejezte ki, hogy idén már összesen 38 pályamű érkezett a kiírásra, s biztosította a fiatalokat arról, hogy jövőre is meghirdetik a fotópályázatot. „Minden pályamű a maga nemében érdekes, és Kárpátalja épített örökségeit örökíti meg. A pályázat vezérgondolata az volt, hogy lássuk meg a szépet, a történelmi és kulturális örökségünket, hiszen a rohanó mindennapok közepette hajlamosak vagyunk elsiklani ezek fölött” – hangzott beszédében.

Ezt követően tolmácsolták a résztvevőknek a szakmai zsűri üzenetét, amelynek tagjai, sajnos, nem tudták tiszteletüket tenni az eseményen. Végh László budapesti fotóriporter és Fülöp László helyi fotográfus levelükben kiemelték, hogy egy fotósnak mindig másképp kell látnia a dolgokat, hisz szavak nélkül kell átadni a néző számára egy pillanatot, érzelmet, gondolatot, vagy jelen esetben egy építményt. Elmondásuk szerint nehéz volt a döntés, hisz minden kép mögött érezhető a szándék, mely emlékeztetni akar arra, mit hagytak ránk őseink, mire kellene figyelnünk.

A zsűri döntése értelmében az első helyezett Kopor Ádám lett Viharom, tavaszom, rejts el… című fotójával. A második helyen Jakab Tamás végzett Ablak a múltra című művével. A közönségdíjat pedig Biró Dóra vihette haza Ahol a múlt a jelenbe ér című felvételével. A pályaművek szeptember 8-ig tekinthetők meg a Gross Arnold kiállítóteremben.

VV