Haranglábtól Vereckéig

Olvasói levél

2017. augusztus 23., 10:44, 867. szám

Kicsiny csapatunk augusztus 19-én reggel honismereti kirándulásra indult falunk központjából.

Első állomásunk a Szolyvai Emlékpark volt. Rövid történelmi tájékoztató után elhelyeztük koszorúnkat a falunkból elhurcolt áldozatok névsora mellett.

Mivel korán indultunk, és mindenki megéhezett, ezért Polena mellett egy patakparti tisztáson elfogyasztottuk reggelinket. Megcsodáltuk a táj szépségét, magunkba szívtuk a friss, tiszta levegőt és továbbindultunk.

Mielőtt felértünk volna a honfoglalási emlékműhöz, mindenképp meg akartuk nézni a Felsőgereben környékén található, a második világháború alatt épített Árpád-vonal központi bunkerét. Megtudtuk, hogy a Magyar Királyi Honvédség 5 évig építette a szovjet csapatok bevonulásának megfékezésére. Végigjártuk a bunker minden termét és folyosóját. Visszamentünk az időben, és elképzeltük, milyen lehetett ott lent.

Kora délután volt, mire felértünk a Vereckei-hágóra. Mindenkinek összeszorult a torka, mikor meglátta az emlékművet, és arra gondolt: honfoglaló őseink itt jöttek át a Kárpátokon. Koszorúnkat itt is elhelyeztük. Horváth Árpádtól, a KMKSZ Bótrágyi Alapszervezetének elnökétől megtudtuk, hogy a Vereckei-hágó választóvonal mind földrajzi, mind történelmi vonatkozásban.

A visszaúton volt még annyi időnk, hogy megnézzük a Schönborn-kastélyt és annak lenyűgöző parkját.

Ezért a csodálatos és áldott napért köszönetet mondunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, mert a támogatása nélkül honismereti kirándulásunk nem valósulhatott volna meg.

Gerzsenyi Andrea,
a KMKSZ Haranglábi Alapszervezetének elnöke