Semjén Zsolt a szlavóniai Dályhegyen: Legyen minden magyar országépítő!

2017. augusztus 23., 10:35 , 867. szám

A magyarság és a magyar nemzet akkor tud megmaradni, ha mindenki a maga helyén kis Szent Istvánként országépítővé válik – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes múlt csütörtökön a szlavóniai Dályhegyen, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) Szent István-napi központi rendezvényén.

Semjén Zsolt kiemelte: Szent István király úgy él a nemzet emlékezetében, mint országépítő, amilyen valójában volt.

„Azok az egyházmegyék és azok a vármegyék, amelyeket létrehozott, a mai napig fennállnak” – jelentette ki, hozzátéve: a magyarság azért maradt meg, mert a Szent István-i úton járt, aminek az a lényege, hogy egyszerre volt hűséges a nyugati kereszténységhez és elkötelezett a nemzeti szuverenitás iránt.

Ünnepi beszédében felidézte, hogy a térségben élő magyarság és horvátság milyen szenvedéseken ment keresztül az 1991–1994-es délszláv háborúban. Hozzátette: a most átadott új kultúrotthon ezért szimbóluma az ott élő magyarok megmaradni akarásának.

Második szimbólumként a horvát–magyar sorsközösséget említette. Megköszönte a horvát kormánynak, a megyének és a járásnak a támogatást. „Kicsiben is láthatjuk azt a horvát–magyar sorsközösséget, amelyet nagyban Szent László óta bemutatott a közös államiság és a horvát–magyar sorsközösség” – fogalmazott.

Jakab Sándor, a HMDK elnöke megmaradásra és felelősségre szólította fel a horvátországi magyarokat és vezetőiket. „Ne az általatok betöltött tisztségek által akarjatok nagyok lenni, hanem ti tegyétek naggyá azt a tisztséget, amelyet a sors vagy a választóink rátok bíztak” – fogalmazott Jakab Sándor.

Semjén Zsolt az ünnepi műsor előtt Magyarország Kormánya nevében koszorút helyezett el a dályhegyi temetőben a 2011-ben a délszláv háború ártatlan magyar áldozatainak emlékére állított emlékhelynél, valamint felavatta a magyar kormány által 80 millió forinttal támogatott dályhegyi kultúrotthont. Továbbá átnyújtotta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést dr. Szántó Tibornak, a HMDK elnökségi tagjának.

(MTI/Kárpátalja)