Kisbégány a „cibere országa”

Ciberefesztivál 2017

2017. augusztus 30., 16:14 , 868. szám

Kisbégányban hetedik alkalommal szervezett a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezete és a helyi tanács Ciberefesztivált vasárnap, a Kisbégányi Általános Iskola és a helyi kultúrház területén. A fesztiválra látogatókat az illatos cibere mellett számos finomsággal várták a helybéliek, valamint nagyon szép kulturális programmal.

A Ciberefesztiválra az üstben kavargatott, nemtudom szilvából főzött cibere illata csalogatta az érkező vendégeket és a helybelieket. A rendezvényt Hanka Dezső polgármester nyitotta meg, köszöntve a meghívott vendégeket: Erdei Péter beregszászi magyar konzult, Gulácsy Géza megyei képviselőt, a KMKSZ alelnökét, Sin Józsefet, a Beregszászi Járási Tanács és a KMKSZ járási szervezetének elnökét, Halász Lászlót, a Beregszászi Állami Közigazgatási Hivatal Művelődési és Turisztikai Osztályának vezetőjét, Mészáros Károlyt, a Pest megyei Áporka község polgármesterét és a testvértelepülésről vele érkezett küldöttség tagjait, Kőrösi Sándor református lelkészt és Marosi István görögkatolikus parochust, valamint a beregszászi járás KMKSZ-alapszervezeteinek megjelent elnökeit.

A polgármester örömmel állapította meg, hogy a fesztiválra a Kisbégányból elszármazottak is hazalátogatnak rokonaikhoz, hogy találkozhassanak, együtt szórakozhassanak, mert akkor is Kisbégányban van az otthonuk, ha mindennapjaikat ma már nem ott élik. Elmondta, a szilvatermesztésnek a településen hosszú időre visszanyúló hagyományai vannak, ezért döntöttek úgy, hogy a falunapot a szilvalekvár készítését felidéző tradíciók ápolásának szentelik. A rendezvényen nemcsak a lekvárfőzést mutatják be, hanem vele egybekötve a szilvalekvár felhasználásával készült ételeket is.

Gulácsy Géza csodálatos átváltozásnak, metamorfózisnak nevezte azt a folyamatot, ahogy a szilvából végül évekig eltartható lekvár lesz. Az egykor fáradságos munka köré mára sikerült egy misztériumot teremtenünk, ami kétségkívül a közösséget összekovácsoló tevékenység volt egykoron és az ma is.

Erdei Péter konzul úr az ismert viccre utalva megjegyezte: amiből nem lekvár lesz, abból pálinka... Elismerően szólt azokról, akik a nagy melegben az üst körül sürgölődtek, kavarták a lekvárt. Biztosította őket arról, hogy télen a polcról levéve a szilvalekvárt hálával gondol majd rájuk.

Sin József hangsúlyozta a hagyományőrző kulturális rendezvények fontosságát közösségeink összetartásában. Elmondta, fiataljaink közül sokan rákényszerülnek, hogy távoli helyeken keressék a megélhetést, de itt vannak itthon, mi hazavárjuk őket. Köszönetet mondott a kárpátaljai magyarokkal együttérző magyar kormány támogatási programjaiért, amelyek remélhetőleg sokunk itthon maradását eredményezhetik, megóvva magyar közösségeinket a megszűnéstől.

Komári Ibolya, a KMKSZ Kisbégányi Alapszervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács képviselője a konzul úrnak megköszönte a Bethlen Gábor Alap támogatását, valamint a magyar állam által a szülőknek, a pedagógusoknak, az egészségügyi és művelődési dolgozóknak nyújtott támogatásokat, továbbá az óvodások és az elemi osztályokba járó gyerekek étkezési támogatását.

Emlékeztetett arra, hogy bár csak a múlt évben lett hivatalosan is testvértelepülés Áporka és Kisbégány, de velük és a kiskunlacháziakkal már tizenkilenc évre visszanyúló kapcsolata van a falunak. Ők voltak azok, akik eljöttek és három nap alatt megépítették az iskolában a központi fűtést, valamint a benti mosdót. Az elnök asszony elmondta, azért szerveznek évente ciberefesztivált a faluban, mert Kisbégány a „cibere országa”. A szomszédos falvak lakói „babosak”, „csíkosak”, a kisbégányiak hagyományosan a „ciberések”. A kisbégányiak minden portán igyekeznek szilvalekvárt főzni, mert a falu lakói szerint ez is az egészséges életmód egyik alapja.

A gazdag kulturális műsorban a nagymuzsalyi Jakab Dániel Kecskés Béla Szülőföldünk című versét szavalta, a mezővári Halász Dóra énekelt, a helyi kultúrház Szivárvány és Erzsébet tánccsoportjai és a helyi általános iskola tanulói lendületes modern és néptáncokkal, színdarabbal és szép dalokkal lepték meg a közönséget. Ugyancsak nagy tapsot kaptak a nagybégányi Krisztina tánccsoport táncosai is.

A rendezvényen volt kispályás labdarúgás, a gyerekeket légvár és számos más program várta, a felnőttek találkozhattak, beszélgethettek. A Ciberefesztivál szervezői elérték tervezett céljukat, igazi közösségteremtő programot szerveztek Kisbégányban.

dózsa